Isten éltessen sokáig, Attila!

Isten éltessen sokáig, Attila!

Tizenhetedik születésnapját ünnepli ma Bonyhárd Attila.

Atti Zalaegerszegen született, 2005. október 29-én. Még nem volt 6 esztendős sem, amikor Zalaszentgróton kezdett el focizni, ahonnan aztán 2017 nyarán az Illés Akadémiára igazolt. 2017. szeptember 15-én játszotta első meccsét nálunk: a Hévíz ellen 11–0-ra nyert az U13-as csapatunk, Attila pedig azonnal góllal debütált, ő szerzete a harmadikat! A mai napig 91 alkalommal öltötte magára a zöld-fehér mezt, és 13 gól fűződik a nevéhez.

Játékosunkról Horváth András, az U19-es csapatunk vezetőedzője adott jellemzést:

Attilát akár védekező-, akár támadó középpályásként is tudom szerepeltetni. Elég képzett, technikás játékos, akinek jó a rúgótechnikája is. Kicsit nagyobb önbizalommal, hittel kellene futballoznia ahhoz, hogy eredményesebb legyen. Amennyiben a dinamikáját, mozdulatainak gyorsaságát fejleszteni tudja, úgy egy határozottan jó kis labdarúgó válhat belőle.