Isten éltessen sokáig!

Isten éltessen sokáig!

Tizennyolcadik születésnapját ünnepli Bényei Dominik.

A Lurkóban kezdett el futballozni, aztán a Haladás VSE, majd a Vasi Foci Akadémia SE következett. Ezek után visszatért a Lurkóhoz, ahol az U14-esek között alapember volt (28 találkozón játszott). 2018 telén került az Illés Akadémiára: Nyíregyházán debütált. A tavasz során 14 meccsen szerepelt. A következő bajnokságban tíz mérkőzésen lépett pályára az U16-osok között. A 2019/2020-as „csonka” bajnokságban hét alkalommal játszott az U17-esek között. 2020 őszén a megyei I. osztályban szereplő Répcelakhoz került, majd idén télen visszajött az Illés Akadémiára, ahol az eddigi mind a négy találkozón szerepelt.

Horváth Rudolf adott jellemzést Dominikről:

Rendkívül jó mentalitással rendelkezik, nagyon kitartó. Kivárta a sorát, így megkapta a lehetőséget, miután télen visszakerült Répcelakról. Azóta megbízhatóan teljesít, meccsről-meccsre fejlődik, az edzésmunkában pedig nagyon motivált. Ha a technikai képességekben is előre tud lépni, és folyamatosan játssza tavasszal a mérkőzéseket, akkor nagy fejlődésen mehet keresztül.