Ismét minőségi futballt mutatott be U13-as csapatunk

Ismét minőségi futballt mutatott be U13-as csapatunk

Az egész mérkőzésen jó teljesítményt nyújtva nyerték meg második bajnoki mérkőzésüket is Szűcs János tanítványai.

Illés Akadémia U13 – CREDOBUS Mosonmagyaróvár U13 2–0 (1–0, 0–0, 1–0, 0–0)
Illés Aka. U13.:
Schepanski – Bock, Orbán, Szalma – Molnár B., Lakatos – Mihók, Szabó B., Módly. Cserék: Magadics, Dörnyei, Reiber, Angler B., Németh B., Székely. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Szabó B. (19., 1–0), Módly (46., 2–0)

A városi rivális Király SE idegenbeli legyőzését követően hazai környezetben határozottan optimista hangulatban fogadta Szűcs János legénysége a Mosonmagyaróvár együttesét. Ennek megfelelően jó iramban is kezdtek a mieink, akik a derbi elején főként szögletekből veszélyeztették a vendégek kapuját. Azt szép lassan jöttek a helyzetek is, melyek közül az első a 19. percben érett góllá. Ekkor Lakatos Krisztián labdájával Mihók Martin húzott el a jobb oldalon, remek beadását pedig Szabó Botond továbbította szép mozdulattal a hálóba. Ezzel pedig 1–0-ra vezettünk a nyitónegyed végén.

A második etapban is egyértelmű fölényben játszottak ifjú akadémistáink. Újabb találatot azonban nem sikerült elérnünk, mivel az óváriak kapusa Molnár Barnabás, Lakatos Krisztián és Mihók Martin lövésénél is bravúrosan hárítani tudott. Így a szünetben is 1–0 volt ide.

Térfélcserét követően is lendületben maradt csapatunk és a 46. percben növelni is tudtuk az előnyünket: Szabó Botond jobbról érkező beadása kijött a vendégek cerberusáról és Módly Samu ezt nem hagyta büntetlenül, azaz 2–0-ra alakította az állást.

A záró 20 percben ugyan már nem változott az eredmény, de egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a győzelmünk. Az utolsó pillanatokban még Molnár Barnabásnak volt egy ígéretes szabadrúgása, de a kapus szögletre ütötte a hálóba tartó labdát. Így pedig maradt a 2–0-s Illés-siker.

Nagyon szeretném megdicsérni a csapatot, mert a mai napon mindent olyan dolgot visszakaptam a srácoktól, amit én várnék tőlük. Nem csak az edzéseken, hanem alapvetően mindig ez lenne az alapstílusunk, amit ma láttam. A cseréktől függetlenül mind a négy negyedben egy állandó minőséget tudtunk képviselni. Meg merem kockáztatni: ha nem 5X2 méteres kapu van, akkor sokkal nagyobb győzelem is lehetett volna a vége. Rengeteg helyzetünk volt, sok szép dolgot láttam. Mélységi visszalépéseket, védők mögé beindulásokat csináltak a gyerekek, és végre olyan letámadást mutattunk, hogy mindenki sprintben közlekedett. Remélem, hogy ez az irány marad, és folyamatosan felfelé fog még ívelni

– értékelte elégedetten a látottakat Szűcs János vezetőedző.