Döntetlen a zöld-fehérek meccsén

Döntetlen a zöld-fehérek meccsén

A jövő heti bajnoki rajtra készülve csapott össze egymással a két nyugat-dunántúli zöld-fehér csapat.

Illés Akadémia U16 – ETO FC Győr U16 2–2 (1–0)
Illés Aka. U16: Németh B. – Tasnádi, Bolla, Molnár L., Tóth K. – Hende, Söptei, Sipos-Kiss – Klement, Niklas, Szele. Cserék: Őri K. – Tóth E., Markó, Szilvási, Sági, Kiss-Szécsényi. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerzők: Molnár L., Sipos-Kiss

Az akadémiai korosztályok közül az U16-osok kezdik meg legkésőbb – szeptember 9-én – a 2023/2024-es szezont, így ma még felkészülési találkozón mérte össze erejét a szombathelyi és a győri csapat. Az első félidőben mi jutottunk előnyhöz: Söptei Bálint bal oldalról elvégzett szabadrúgását Molnár Levente fejelte a léc alá. A térfélcsere után kettőre nőtt a különbség: Sipos-Kiss Dániel egyéni akció végén talált be. Az utolsó 20 percben aztán a szögletek levédekezésével voltak nehézségeink: két alkalommal sem tudtunk a sarokrúgások után felszabadítani, így egyenlítettek a Rába-partiak, a meccs pedig 2–2-vel zárult.

A támadójátékkal elégedett lehettem, ugyanis mind a mélységi befutások, mind a játéképítés megvolt, működött. Azonban a labdavesztésre való felkészülésbe, valamint a védekezésünkbe – mind csapat-, mind egyéni szinten – hiba csúszott. Későn reagáltunk, elmaradt a játék olvasása. Számtalan helyzetünk volt, miközben a fizikálisan erős ellenfelünknek a hosszú indításokból és a pontrúgásokból voltak lehetőségeik

– mondta a mérkőzést követően Németh Richárd.