Ikszelt Óváron az U12-es csapatunk

Ikszelt Óváron az U12-es csapatunk

Előnybe kerültünk, de végül egy ponttal meg kellett elégednünk.

Mosonmagyaróvári TE U12 – Illés Akadémia U12 1–1 (0–1)
Illés Aka. U12: Szalai-Horváth – Horváth V., Mórocz, Szántó – Vert, Hideg – Módly, Grádvohl, Papp M. Cserék: Molnár B., Laczó. Vezetőedző: Takács Csaba.
Gólszerző: Molnár B. (26.,0–1)

A 18. fordulóból elmaradt találkozót pótolták be kedden délután: a zöld-fehérek Mosonmagyaróvárra látogattak. Kifejezetten szűk pályán került sor a meccsre, a hazaiak felkészültek a mieinkből, keresték a párharcokat, de volt időszak, amikor ők is megmutatták, hogy tudnak futballozni. Az első félidő hajrájában mégis mi szereztünk vezetést: Molnár Barnabás talált a kék-fehérek hálójába. A szünetet követően még agresszívebbek lettek a hazaiak, és a 34. percben egyenlítettek is. Ezek után mindkét kapu előtt alakult ki veszélyes szituáció (akár még büntetőterületen belüli kétes is): Szalai-Horváth Alex kétszer is, egy szabadrúgás, illetve egy szöglet után is nagy bravúrt mutatott be. Újabb gól már nem született, így egymás után kétszer is 1–1-es döntetlent játszott az U12-es csapatunk.

Abszolút felkészült belőlünk az Óvár: egy jól fellocsolt, kicsi pályára vittek minket. Fizikálisan erősek voltak, a párharcokra mentek rá, agresszívak voltak, de focizni is akartak. Mi kicsit pontatlanok voltunk, az elején még egy kissé határozatlanok is, ám felvettük a meccs ritmusát. Az első félidő végén egy hosszú indítás után szereztünk gólt. Fordulás után próbáltak letámadni, visszatámadni, és egy középpályás labdavesztés után ziccert alakítottak ki, amiből egyenlítettek. Nyomás alatt több volt a hibánk a szokásosnál, így nem alakítottunk ki akkora mezőnyfölényt, mint általában. Összességében az eredmény reális

– nyilatkozott Takács Csaba a mérkőzés után.