Idegenben nyert rangadót U16-os együttesünk

Idegenben nyert rangadót U16-os együttesünk

Sátori Barnabás és Körhöcz György tanítványai a második félidőben nyújtott jó játékuknak köszönhetően győztek Nyíregyházán 3–1-re.

Nyíregyháza Spartacus FC U16 – Illés Akadémia U16 1–3 (0–0)
Illés Aka. U16.:
Tama M. – Abért B., Tóth Á., Németh R., Erdei – László (Bécsy, 90.), Zsiga (Rózsa M., 66.), Palkó – Bene (Szabó B., 90.), Skravanek (Abért O., 66.), Szakasics (Pljesovszki, 66.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők:
Zsiga (51., 11-esből, 0–1), Bene (63., 0–2), Tóth Á. (77., 1–3)

A pontvadászat 9. fordulójában csúcsrangadót rendeztek Nyíregyházán, ahol az országos bajnokság Alap-csoportjának második helyén állomásozó Spartacus fogadta az éllovas Illés Akadémia együttesét. Ennek megfelelően mindkét gárda kifejezetten óvatosan kezdett. Nagy taktikai csata jellemezte az első félidőt. A hazaiak egyértelműen kivárásra játszottak, viszont a mieink is nagyon odafigyeltek a lehetséges nyírségi kontrákra. Így pedig helyzetek nem igazán alakultak ki, bár Zsiga Patrik és László Krisztián is közel járt a vezetés megszerzéséhez.

A 0–0-s állásról induló második félidő elején gyorsan előnybe kerültünk: egy labdaszerzést követően Szakasics Péter harcolt ki 11-est, amit Zsiga Patrik magabiztosan értékesített. Ezt követően is támadásban maradtunk és a 63. percben már 2–0-ra vezettünk: egy szöglet után Bene Dániel 16 méterről kapásból bombázott a hálóba. Mielőtt megnyugodhattunk volna, belehibáztunk egy labdakihozatalba, amit góllal büntettek a vendéglátók. A 77. percben viszont Pljesovszki Gergő sarokrúgását Tóth Ábel fejjel csúsztatta a hálóba, ezzel pedig ki is alakult a 3–1-es végeredmény.

Az első félidőben érezhető volt, hogy mindkét csapat nagyon felkészült a másikból. Viszont a szünet után mi tudtunk váltani, és úgy gondolom, hogy a második játékrész alapján teljesen megérdemelten nyertünk. Igazából azért örülök, mert a fiúk most koncentrációban és taktikai fegyelemben is minőséget képviseltek. Amit a héten gyakoroltunk, azt vissza is kaptuk a srácoktól. Gratulálok a csapatnak

– fogalmazott Sátori Barnabás vezetőedző.