Idegenben nyert az Illés Akadémia U17

Idegenben nyert az Illés Akadémia U17

Újpestről hozta el a három pontot a Kovács–Nagy-edzőpáros csapata.

Újpest FC U17 – Illés Akadémia U17 1–3 (1–1)
Illés Aka. U17: Kovács M. – Frák, Halász (Mayer, 81.), Kovács B., Nagy H. (Szemes, 54.) – Mozsár, Bolla B., Nagy B. – Zsédely (Szvoboda, 54.), Ötvös, Mohos (Udvardi, 70.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Zsédely (16., 0–1), Ötvös (59., 1–2; 82., 1–3)
Kiállítva: Frák (91.)

Az ötödik fordulóban Újpestre utazott az Illés Akadémia U17-es együttese. A találkozó elején tapogatózó játék alakult ki, az Újpestnek voltak lehetőségei, de ezek igazán nagy veszélyt nem jelentettek. Aztán az első negyedóra végén aztán mi kerültünk fórba: Frák Marcell tűpontos beadását Zsédely Bence bólintotta a kapuba, 0–1. Inkább mi irányítottuk a játékot, ezek után is, ám a figyelmetlenségünkért nagy árat fizettünk. Az első félidő ráadáspercében egy lecsorgó labda után egyenlítettek a hazaiak.

Fordulás után úgy léptek pályára a szombathelyiek, hogy gólokat szereznek, és elhozzák a három pontot. Ez a hozzáállás sikeresnek bizonyult, hiszen egy pontrúgás után, valamint egy remek ütemű beadásra érkezésből is betalált Ötvös Gábriel, így a zöld-fehérek megérdemelten győztek a IV. kerületiek otthonában.

A fiúk betartották a taktikai utasításokat, ebből adódóan érvényesült a mi akaratunk. Az első négy fordulóban a tavalyi szezon első négy helyezettjével játszottunk. Az ETO-t legyőztük, míg úgy kaptunk ki a Vasastól és a Ferencvárostól, hogy tulajdonképpen győzelmi esélyünk volt. A mai napon több lehetőséget alakítottunk ki, mint a hazaiak, és ezekből hármat értékesíteni is tudtunk, ezzel pedig nagyon fontos három pontot szereztünk

– mondta Kovács László a találkozót követően.