Idegenben győzött az Illés Akadémia U17

Idegenben győzött az Illés Akadémia U17

Kovács László és Nagy József csapata az MTK otthonából hozta el a három pontot.

MTK Budapest U17 – Illés Akadémia U17 1–3 (1–2)
Illés Aka. U17:
Kovács M. – Frák, Halász (Kovács B., 63.), Nagy B., Szemes (Stifter, 40.) – Kopácsi Á., Mozsár, Mayer – Katona, Mohos (Nagy R. H., 82.), Pruska. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők: Mohos (42., 1–1), Katona (50., 1–2), Pruska (73., 1–3)
Kiállítva: Nagy R. H. (89.)

Az MTK öt pontot hozott magával az őszi mérkőzések alapján, a mieink pedig egyet sem. Ennek ellenére a meccs előtt tudva levő volt: zöld-fehér győzelem esetén helyet cserélhet egymással a két gárda.

Annak ellenére, hogy mi birtokoltuk többet a labdát, és inkább az MTK térfelén folyt a játék, a hazaiak szerezték meg a vezetést egy védelmi bakit követően. Aztán az első félidő hajrájához közeledve egy mezőnyben történt szituációt követően mentőt kellett hívni: úgy tartotta alá ellenfele Szemes Bálintnak, hogy a balbekkünk óriásit esett, és kórházba kellett szállítani. Őérte is játszott tovább a csapat, és még a szünet előtt sikerült egyenlíteni: jó cselek után Mohos Barnabás lőtt a 16-osról a rövid sarokba, 1–1. Tegnap az U19-ben egyenlített a támadó, ma pedig az U17-ben!

A második félidőt hamar góllal nyitottuk meg: egy jobb oldali szép akció végén Kopácsi Áron beadását Katona István pörgette az ötös rövid oldaláról a hosszú sarokba, 1–2. Nem őriztük az eredményt, hanem továbbra is mi maradtunk támadásban, és célunk a harmadik gól elérése volt. Ez a 73. percben született meg: Mayer Gergő ugratta ki Pruska Dániel, aki a kifutó kapus fölött szépen emelt a hálóba, 1–3.

Az utolsó előtti percben a játékvezető a hazaiaktól és tőlünk is egy-egy játékost kiállított.

Zsinórban negyedik találkozóján ért el három gólt az Illés Akadémia U17, és ezeken a meccseken 9 pontot gyűjtött be Kovács László és Nagy József legénysége.

A mérkőzést követően kiderült: Szemes Bálint szárkapocscsont-zúzódást szenvedett, így néhány hétig biztosan nem állhat rendelkezésre.

Jól kezdtük a mérkőzést, az ellenfél védekezésre rendezkedett be, mégis ők szerezték meg a vezetést. Mi ugyanazt a játékot próbáltuk játszani, mint eddig: az első félidőben még több volt a hiba, a másodikban már kevesebb. Egyértelműen több lehetőségünk volt a fordulás után, és az összkép alapján teljesen megérdemelten nyertünk egy agresszív ellenféllel szemben. Boldog vagyok, hogy nagyon jó a közeg, a srácok vevők a munkára és bizony van mire építkezni

– értékelt Kovács László a találkozó után.