Idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot női U19-es csapatunk

Idegenbeli győzelemmel kezdte a bajnokságot női U19-es csapatunk

Tebeli György együttese Hatvanban aratott egygólos sikert.

FC Hatvan U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 0–1 (0–0)
Illés Akadémia-Viktória U19:
Csapó Zs. (Gévay D., 88.) – Hajba J., Kováts A., Pálmai E., Balogh S. (Varga B., 46.) – Nagy D. (Molnár R., 71.), Szabó L. (Vámos T., 88.), Varró V., Németh Zs. P. (Pálfy B., 57.) – Kaszap K., Simon F. Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerző: Kaszap (55., 0–1)

A győzelem reményében utazott Hatvanba a szezon első bajnoki mérkőzésére legidősebb akadémiai női csapatunk. A három pont megszerzése sikerült, de a lányok ezúttal nem játszottak jól, pontosabban, csak a mérkőzés első tíz percében játszottak jól. A folytatásban nehezen birkóztak meg azzal, hogy a hazai gárda főként a védekezésre koncentrált, szinte áthatolhatatlan falat húzott a kapuja elé – sőt, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a hatvaniak egy kontratámadás végén a keresztlécet is eltalálták.

Fordulatot a második félidő hozott, az 55. percben a sérülése miatti hosszú kihagyás után visszatérő – a szünetet követően beállt – Varga Barbara szolgálta ki tökéletes labdával Kaszap Kamillát, aki megszerezte csapatunk győztes gólját.

Azt hiszem, erre mondják, hogy meddő mezőnyfölényben játszottunk. Többet birtokoltuk a labdát, dominálni tudtunk, de kevés igazán nagy helyzetet sikerült kialakítani. Rombuszban, 4-4-2-vel kezdtük a találkozót, a második félidőre váltottunk 4-2-3-1-re és ez jobban működött, így szereztük a gólt is. Örülök, hogy Varga Barbi gólpasszal tért vissza a sérülése után, mint ahogy az is a mérkőzés pozitívumai közé tartozik, hogy a nyáron igazolt új játékosok, Nagy Dorottya, Kaszap Kamilla, Varró Veronika, valamint Gévay Dorka jól illeszkedtek be a csapatba és győzelemmel zárták első illéses bajnoki mérkőzésüket

– értékelte a szezonnyitót Tebeli György.