Hátrányból fordított U13-as korosztályunk

Hátrányból fordított U13-as korosztályunk

Megkapta első gólját a bajnokságban Szűcs János együttese, de továbbra is 100%-os a mérleg.

Illés Akadémia U13 – Lurkó UFC U13 2–1 (0–0)
Illés Aka. U13.: Németh Bence I. – Kálócz, Tasnádi, Molnár L., Kiss B. – Bolla, Szele, Nyári – Németh Bence II., Klement, Tóth E. Cserék: Bosits – Virág, Polgár. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Szele (46., 1–1), Nyári (50., 2–1)

Kilencedik mérkőzésére készült a Kiemelt U13-as bajnokság Észak-nyugati csoportjában az Illés Akadémia. Szűcs János együtteséből többen is hiányoztak. A Lurkó már a középpályán igyekezett megakadályozni a támadásokat, és ezt legtöbbször sikerrel is tették, tulajdonképpen kiegyenlített volt az első félidő. A találkozó 38. percében – azaz 758 perc elteltével – gólt kapott az Illés Akadémia! Egy jobb oldali akció végén középre tett labdára a Lurkós Haág Benjámin robbant be, és bombázott a hálóba, így megkapta a 2020/2021-es bajnokság első gólját a csapatunk. Ez eléggé felpaprikázta a társaságot, és teljesen áttevődött a játék a vendégek térfelére. Egy kibrusztolt góllal sikerült Szele Máté révén egyenlíteni. A hajrára pedig előnnyel mehettünk, ugyanis egy védők mögé betett labdát remekül vett át Németh Bence, középre-adására pedig mintaszerűen érkezett Nyári Olivér, kialakítva a 2–1-es végeredményt. A bajnokságban továbbra is 100%-os a csapat – ma ugyanis a szezon legnehezebb mérkőzésen is sikerült megszerezni a győzelmet.

Szeretnék mindenek előtt a Lurkónak gratulálni a lelkes, harcos és szervezett játékához, és ahhoz, hogy ők volt ebben a bajnokságban az elsők, akik bevették a hálónkat. A ma látottakkal nem vagyok elégedett, ezek a reggeli meccsek nem fekszenek nekünk, a bajnokság eddigi leggyengébb teljesítményét produkáltuk ma. Sokan hiányoznak, így ez az edzésmunkát is hátráltatja – de ez nem mentség számunkra. Visszafogottak voltunk ma, nem tetszett, hogy a komfortzónánkból nem mozdultunk ki. Ettől függetlenül a játékosaim nem lettek rosszabb futballisták, dolgozunk tovább, ám ma igazán csak a három pontnak örülhettünk

– nyilatkozott Szűcs János a találkozó után.