Hatot rúgott az U14-es csapatunk a lendvaiaknak

Hatot rúgott az U14-es csapatunk a lendvaiaknak

Felkészülési mérkőzésen az egy évvel idősebb szlovéniai csapat ellen győzött az Illés Akadémia U14-es együttese.

Tóth Zsolt a Molnár-Végh M. – Horváth B., Balikó Á., Csörnyei Zs., Koósz R. – Karvalics K., Fischl S., Horváth A., Varga Á. – Katona I., Takács – Földes O. összetételű csapatot küldte pályára. A feltételek nem voltak a legideálisabbak: a rendkívül erős szél komoly erőpróba elé állította mindkét együttest. A szombathelyiek játszottak fölényben, és végül 6–2-re nyertek. A csapatban csereként pályára lépett Kovács Á., Németh H., Bonchis O., Király K., Baranyai N. és Laczó P. is. A gólokon Katona I. (2), Varga Á. (2), Horváth B. és Horváth A. osztoztak.

A találkozót követően a vezetőedző így értékelt:

Az orkánerejű szélben a Lendva U15-ös csapata ellen végig agresszív támadófutballt mutattunk be! Ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyertünk, ugyanakkor ezen a mérkőzésen is nagyon sok helyzetet hagytunk ki, amin a bajnoki rajtig hátralévő két hétben még mindenképpen javítanunk kell!

A mérkőzésről képgaléria található az Illés Akadémia Facebook-oldalán.