Heti program: nyolc nemzetközi mérkőzés

Heti program: nyolc nemzetközi mérkőzés

Osztrák és szlovén ellenfelekkel találkoznak az Illés Akadémia fiataljai.

A szalagavatóra készülő U19-es csapat tagjai közül néhány minden bizonnyal ott lesznek a Szombathelyi Haladás keretében: Mátyus János együttese Szolnokra utazik, ahol vasárnap 14 órától a közvetlen riválissal csap majd össze.

A Horváth Rudolf vezette U19-esek egyébként pénteken játszanak felkészülési mérkőzést az ausztriai Linzben.

A két évvel fiatalabbak, valamint az U15-ösök Mattersburgba látogatnak pénteken: mindkét mérkőzés 15 órakor kezdődik a BNZ korosztályos fiataljai ellen.

Sátori Barnabás U16-osai itthon játszanak szombaton, az ellenfél a stájerországi Hartberg lesz.

Tóth Zsolt csapata (Illés Akadémia U14) szerdán fogadja a muravidéki Lendva csapatát. Az U11-esek ugyancsak ma játszanak: Körhöcz György együttese az egy évvel idősebb lendvaiakkal csap össze.

Egy korosztály van a héten, amely két meccset is játszik: az U14-esek szombaton 11.45-kor a GAK-át fogadják, míg az U13-asok 13.30-kor játszanak a hasonló korosztályú GAK-val.

A legfiatalabbak teremtornákra utaznak: az U12 Esztergomba utazik a Piski Elemér emléktornára, a „kétfelé” váló U11 a burgenlandi Récénybe megy (Ritzing), illetve Vépre a Bozsik teremtornára. Utóbbin vesz részt a Vargovics Zsolt-Lengyel Miklós irányította U10 is, de ők a szombati napon kívül még vasárnap is „termeznek”: Zalaegerszegre mennek a Szabó Rezső emléktornára.