Hat akadémistánk kapott lehetőséget a Haladás-Viktóriában a Szeged ellen

Hat akadémistánk kapott lehetőséget a Haladás-Viktóriában a Szeged ellen

Székely Tibor együttese harcos mérkőzésen, az utolsó pillanatokban tudott pontot menteni.

A Diósgyőr elleni találkozót követően az első hazai bajnoki mérkőzésen a KÉSZ St. Mihály együttese látogatott a Király Sportlétesítménybe.  A vezetést a vendégek szerezték meg, de Herczeg Andrea egy remekbe szabott szabadrúgást követően egyenlíteni tudott. A szegediek néhány perc elteltével újabb gólnak örülhettek, az ezt követő hazai nyomás azonban a hajrában góllá érett, Urbán Anett találatával alakult ki a 2–2-es végeredmény.

Az Illés Akadémia növendékei közül Németh Adél, Németh Zsófia Peónia, Csizmadia Zsófia, valamint Hajba Jázmin kezdőként, Németh Mirtill és Varga Barbara pedig csereként lépett pályára.

Ezúttal is köszönöm a fiatal játékosainknak, hogy teljesítményükkel hozzájárultak ahhoz, hogy legalább egy pontot megszerezzük. Németh Zsófia Peónia csapatunk egyik legjobbja volt a mai napon, nagyon sokat mozgott, sok párharcot vállalt fel, a megszerzett labdákat pedig rendre jól játszotta meg. Hajba Jázminnak a védelem jobb felén borzasztó nehéz dolga volt, egy rendkívül gyors, agilis támadó játszott az oldalán, azonban ennek ellenére is jól oldotta meg a rá bízott feladatot. Csizmadia Zsófi már sokkal bátrabban játszott, mint a múlt heti, miskolci találkozón, jól kérte el a labdákat, ezekből pedig lehetőségünk volt támadásokat építeni. A rendkívül gyors Németh Adélt ezúttal sajnos kivette a játékból a szegedi védelem, de ezt leszámítva nagyot küzdött, különösen védekezésben volt fontos szerepe. Varga Barbi és Németh Mirtill egyaránt jól szálltak be, Barbira a jobb szélen inkább védekező feladat hárult, de remekül helytállt, Mirtill pedig ezúttal is nagyon harcos és hasznos teljesítményt nyújtott

– értékelt Székely Tibor vezetőedző.