Háromgólos győzelem a Tatabánya ellen

Háromgólos győzelem a Tatabánya ellen

U14-es leányaink Szélessy Hédi és Anderle Mirella találataival, 3–0-ás sikert arattak.

Viktória FC – Tatabányai Sport Club 30 (10)
Viktória FC:
Gundinger L. – Giczi L., Fitos K., Imre A., Becskeházi J., Szélessy H., Harmath R., Kovács L., Polhammer E., Anderle M. Vezetőedző: Tóth Alexandra.
Gólszerzők: Szélessy H. (32., 1–0), Anderle M. 2 (38., 2–0., 52., 3–0)

Első tavaszi, hazai mérkőzését játszotta U14-es preakadémiai csapatunk. Ősszel Tatabányán 2–0-s szombathelyi siker született, a mieink ezúttal is szerették volna begyűjteni a három pontot.

A tatabányaiak bátor játékkal kezdték a mérkőzést, Tóth Alexandra tanítványai azonban higgadtan, fegyelmezetten, s nem utolsó sorban koncentráltan játszottak, ennek pedig az lett az eredménye, hogy szépen fokozatosan áttevődött a játék a vendégek térfelére, és az történt a pályán, amit a zöldmezesek szerettek volna. Jól használták a széleket a lányok, jó beindulásokkal tudtak a védelem mögé kerülni, és egy ilyen szituáció után pedig Szélessy Hédi megszerezte a vezetést a csapatnak (1–0). Az első játékrész hajrájában született találat után ott folytatták a mieink, ahol abbahagyták, Anderle Mirella pedig a második félidő harmadik percében egy szép egyéni akció után megduplázta előnyünket (2–0). A lányok élvezték a játékot, felszabadultan, egymást támogatva, segítve futballoztak. Az 52. percben Anderle Mirella újabb gólt szerzett, eldöntve ezzel a mérkőzést.

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, voltak hibáink, ezeket viszont, ahogy haladtunk előre, szépen ki tudtuk javítani és egyre inkább a mi akaratunk érvényesült. A védelem nagyon jól dolgozott együtt, ennek külön örülök, mert sokat gyakoroltunk a héten, elöl pedig kreatívok voltunk, aminek köszönhetően veszélyes támadásokat tudtunk vezetni és oda tudtunk kerülni a kapu elé. Nagyon kellett ez a győzelem a csapatnak, dolgozunk tovább, napról napra fejlődünk és bízunk benne, hogy ennek meglesz a gyümölcse

– értékelt Tóth Alexandra vezetőedző.