Három pontot hoztunk az ország túlsó szegletéből

Három pontot hoztunk az ország túlsó szegletéből

Mindkét játékrészben egyszer-egyszer vette be a hazaiak kapuját U15-ös csapatunk, és ennek köszönhetően teljesen megérdemelt, 2–0-s győzelemmel térhetett haza a Nyírség fővárosából.

Nyíregyháza Spartacus FC U15 – Illés Akadémia U15 0–2 (0–1)
Illés Aka. U15.:
Pfeiffer – Abért B., Rózsa, Blum, Bécsy – Németh R., László (Vér, 79.), Nagy K. (Takács D., 71.) – Zsiga (Őri B., 79.), Palkó, Pécskai (Abért O., 60.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők:
Zsiga (23., 0–1), Palkó (49., 0–2)

Teljesen kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés. A csapatok nem igazán hagyták kibontakozni az ellenfelet, így pedig a kapuk sem forogtak veszélyben. A 23. percben viszont Palkó Áron labdáját Zsiga Patrik egy remek mozdulattal megszelídítette, majd pedig vezetést szerzett akadémiánk U15-ös együttesének. Ezt követően a nyírségiek is közel jártak a gólhoz, ám Pfeiffer Noel a kapufára paskolta a hálója felé tartó lasztit.

Az 1–0-s állásról kezdődő második félidőben nagyon gyorsan megdupláztuk az előnyünket: Bécsy Bende passzából Palkó Áron volt eredményes. Ezzel pedig el is dőlt a három pont sorsa, ugyanis a folytatásban magabiztosan tartotta vezetését Sátori Barnabás és Varga Roland legénysége.

Úgy gondolom, hogy végig a mi akaratunk érvényesült, ennek hála pedig megérdemelt győzelmet arattunk. Az egész meccsen a saját stílusunkat hoztuk, azt, ami egész évben jellemző volt ránk. Örülök, hogy szó szerint focival múltuk felül a hazaiakat. Az pedig hab a tortán, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a meccset

– összegezte a látottakat Sátori Barnabás vezetőedző.