Három lányunk vett részt az U15-ös válogatott összetartásán

Három lányunk vett részt az U15-ös válogatott összetartásán

A hét első napjaiban egymás közötti kétkapus játékkal záruló összetartást tartott a magyar női U15 válogatott kerete.

Az U15-ös korosztály két okból is különleges, pontosabban egyedi a magyar női labdarúgásban. Egyrészt, ez az egyetlen olyan női válogatottunk, amely számára az UEFA nem ír ki versenysorozatot, azaz a lányok feladata a felkészülés a későbbi feladatokra. Másrészt pedig, miután a szakág rendszerében a most 2008-as születésű U15-ösök alá épül az UEFA-MLSZ leány U14-es fejlesztési program, tulajdonképpen ez az egyetlen válogatott, amelyik „tiszta korosztállyal”, egyetlen évfolyammal dolgozik.

Az elsősorban az akadémiai program legfiatalabb korosztályából verbuvált játékosok között ezúttal az Illés Akadémia-Viktória három játékosa (a képen balról jobbra) Lukács Korina, Csombor Luca, Polovics Dorina iparkodott Telkiben. Mindhárman megmutatták tehetségüket – a sportsajtó ismert fordulata szerint „villogtatták oroszlánkörmeiket”.