Győztes bemutatkozás

Győztes bemutatkozás

A fővárosban kezdte meg a felkészülési mérkőzések sorát az Illés Akadémia U12.

Újpest FC U12 – Illés Akadémia U12 1–5 (0–0, 0–2, 0–1, 1–2)
Illés Aka. U12:
Sóvári – Giliczó, Szukics, Babos, Bajzek – Jáger, Károlyi, Tóth Zs. – Varga V. L. Cserék: Pálla – Fazekas, Takács K. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerzők: Tóth Zs. (2), Varga V. L. (2), Károlyi

Ezen a héten megkezdte a felkészülést Tóth Zsolt együttese, a gyerekek pedig ma már le is játszottak első hivatalos, háromnegyedpályás találkozójukat. Mindehhez Budapestre buszoztak, ahol az Újpest vendégeként szerepeltek. A találkozó – a bajnoki előírásoknak megfelelően – 4X20 percig tartott. A mieink az első negyedben megismerkedtek a körülményekkel, aztán a másodikban már gólokat is szereztek. Előbb Szukics Alex pontos mélységi passzával Károlyi Levente lépett ki, és értékesítette a ziccert, majd az első gól szerzője hozta kihagyhatatlan helyzetbe Tóth Zsombort, így a nagyszünetben 2–0-ra vezettünk. A harmadik felvonásban Varga Vince Lőrinc egyéni akció végén talált be, 3–0. A negyedik gólunk is az ő nevéhez fűződik: Tóth Zsombor asszisztját lőtte be, ötödjére pedig megfordították a szituációt a srácok, és Varga Vince Lőrinc átadásából rúgta meg Tóth Zsombor saját maga második, csapata ötödik gólját. A mieink 5–1-re győztek a kulturált, szervezetten futballozó Újpest ellen.

Néhány edzéssel a lábunkban érkeztünk meg, így igazából a legfontosabb az volt, hogy az alapelveket – amelyeket már volt időnk gyakorolni: labdaszerzés, labdabirtoklás és az átmenetek – megvalósítsák a gyerekek, és mindenek előtt élvezzék a futballt. Összességében elégedett lehetek, sok jó dolgot láttam, persze – mint mindig – vannak fejlesztendő területek. Jó kiindulás alap volt ez a mérkőzés, és a hét remek lezárása! Azonban a birkákat csak a nap végén számoljuk meg, hurráhangulatról szó sincsen, dolgozunk azon, hogy még jobbak, még ügyesebbek legyünk.

– nyilatkozta a budapesti találkozót követően Tóth Zsolt vezetőedző.