Gólgazdag meccseket játszott az U10 és az U11

Gólgazdag meccseket játszott az U10 és az U11

Székesfehérváron szerepeltek a gyerekek.

Az Illés Akadémia csapatai a MOL Fehérvár vendégeként a piros-kékek otthonában szerepeltek. Vargovics Zsolt és Faggyas Milán U11-es korosztálya a Bangó Benedek, Horváth Dániel, Jankó Bulcsú, Laczi Milán, Lajos Patrik, Lengyel Ágoston, Nagy Vitéz Bendegúz, Németh Noel, Poszavecz Lénárd, Tóth Noel összetételű kerettel gólgazdag találkozón, 9–9-es döntetlent játszott.

Többen sérülés miatt nem tudtak ma velünk tartani. Folyamatosan cseréltünk, így a gyerekek ugyanannyi játékpercet tölthettek a játéktéren. A legfontosabb, hogy az edzésen gyakoroltakat visszakaptuk, az eredmény – ahogy mindig – most is másodlagos volt. Kifogástalan pályán, jó körülmények között játszottunk, nagyon hasznos volt a mai nap, rendkívül pozitívan értékelem

– mondta a mérkőzést követően Faggyas Milán.

Somfalvi Péter és Biegner Dániel csapata Fazekas Brúnó, Jáger Noel, Német Ádám, Németh Levente, Novák Bence, Rajtosics Marcell, Rétközi Ádám, Sóvári Dávid, Török Balázs, Varga Vince összetételben játszott. Hasonlóan az egy évvel idősebbekhez, ők is 4X20 percet játszottak – ellenfelük szintén a MOL Fehérvár fiataljai voltak.

Egész mérkőzésen úgy játszottunk, mint a múltkorin, azaz ott folytattuk, ahol az ETO ellen abbahagytuk. Tavasszal játszottunk legutóbb velük – akkor ők domináltak, ma viszont látni lehetett, mennyit léptünk előre, mennyit fejlődtünk. Mi irányítottuk a mérkőzést, kiélezett, hajtós, jó dinamikájú találkozó volt a mai. Kevés idő volt arra, hogy jó döntést hozzunk. Kezdeményeztünk, a mi akaratunk érvényesült, a labdakihozatalaink jól működtek – ezekből gólt sem kaptunk. Az utolsó 20 perc mindig nehézkes, erre elfáradnak a gyerekek – de azért maradt valamennyi koncentráció, ekkor is sikerült jó dolgokat viszontlátni. Nagyon szép kombinatív támadásokat vezettünk, ügyesek voltak a gyerekek, ismét dicséret illeti őket. Minél több edzés, el nem bizakodás és hosszú út áll előttünk, és ilyen erőfelmérők által még inkább előbbre juthatunk

– értékelt a találkozó után Biegner Dániel.