Gól nélkül nem megy

Gól nélkül nem megy

U14-es csapatunk tipikus egygólos meccset játszott a Pakssal: sajnos nem mi szereztük azt a bizonyos találatot.

Illés Akadémia U14 – Paksi FC U14 0–1 (0–0)
Illés Aka. U14.: Tama – Bécsy (Vér, 75.), Rózsa, Kelemen, Pál (Őri, 75.) – Palkó, László, Németh R. (Mayer P., 75.) – Abért (Szalay, 62.), Blum (Csonka, 55.), Szabó B. (Vert B., 41.). Vezetőedző: Tóth Zsolt.

A tabella alsó harmadában lévő csapatok találkoztak Szombathelyen, és néhány perc tapogatózás után úgy tűnt, hogy tipikus egygólos mérkőzés fog a maiból kikerekedni. Az első negyedóra végén egy remek kiugratást követően az utolsó pillanatban szedte fel a paksi kapus a labdát Németh Richárd elől. A 24. percben a vendégek előtt adódott ziccer, de a zöldmezes vendégjátékos öt méterről a hosszú felső sarok fölé csőrözte a labdát. A 27. percben László és Németh remek szögletvariációja után a rövidnél védett nagyot a vendégkapus. Négy perc múlva Abért lépett ki ziccerben, a lövés pillanatában azonban elcsúszott. A labda így is túljutott a kapuson, ám hiába rúgtuk azt a hálóba, les miatt a magasban volt az asszisztensi zászló.

Szünet után még ritkábban forogtak veszélyben a kapuk. Az 52. percben Tama védett nagyot egy szabadrúgás után, majd szűk egy órát követően a paksiak szerezték meg a vezetést. Remekül kényszerítőztek a mi bal oldalunkon, majd a legjobbjuk, Galambos lőtt a kiszolgáltatott Tama mellett a bal sarokba, 0–1.

Néhány alkalommal tudtunk ezek után támadást építeni, ám a vendégek jól tömörültek, így csak egyszer jutottunk el beadásig, de ebből sem sikerült kaput eltaláló lövést kivitelezni. A paksiak ölték az időt, tartották a labdát, így végül három pont lett a jutalmuk.

A kezdeti ismerkedési fázist követően az első helyzet előttünk adódott. Egy kicsit ezt követően a paksiak vették át az irányítást – ők is hibáztak ziccerben – majd megint előttünk adódott 100%-os lehetőség, de ez is kimaradt. Némi mezőnyfölényben voltunk szünet után, ekkor azonban a kevés kapu előtti szituációk egyikéből a Paks szerezte meg a vezetést, ami után mi, a cserék ellenére sem tudtunk újítani. Rendkívül csalódott vagyok, a támadószekciónk teljesítménye az egész szezonban kritikus, a hét meccsből mindössze egy alkalommal szereztünk gólt. Ez egy kiemelt bajnokságban nagyon-nagyon kevés

– fogalmazott a találkozó után Tóth Zsolt vezetőedző.