Fantasztikus győzelem, 6–1-re verték a Puskás Akadémiát az U15-ös lányok!

Fantasztikus győzelem, 6–1-re verték a Puskás Akadémiát az U15-ös lányok!

A mieink parádés teljesítménnyel esélyt sem adtak a felcsútiaknak.

Illés Akadémia-Viktória U15 – Puskás Akadémia U15 6–1 (4–0)
Illés Aka.-Viktória U15:
Takács M. – Imre A. (Babos H., 77.), Ferenczi H., Lukács K., Licskai L. – Sági F., Harmath R. (Göndör R., 77.), Bihari P. – Polovics D. (Pusztai V., 77.), Alasz H. (Szélessy H., 73.), Bihari Cs. Vezetőedző: Ferencsik Evelin.
Gólszerzők: Alasz H. (10., 1–0; 35., 3–0; 37., 4–0; 61., 6–1), Nagy B. (19., 2–0, öngól), Bihari Cs. (53., 5–0)

Hazai pályán lépett pályára U15-ös leánycsapatunk, amely a Puskás Akadémia gárdáját fogadta. A mieink elszántan, óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a találkozóba, s már az első perctől koncentráltan futballoztak. Sokat birtokoltuk a labdát, a széleken több alkalommal is a védelmük mögé tudtunk kerülni, ennek köszönhetően pedig mi álltunk közelebb a vezetés megszerzéséhez. Ez végül a 10. percben sikerült is, Alasz Hanna köszönt be (1–0). A gól aztán még nagyobb löketet adott a lányoknak, formás támadásokat vezettek, kapura veszélyesen játszottak, a 19. percben pedig egy öngólnak köszönhetően sikerült is megdupláznunk az előnyt (2–0). A vendégek nem találták az ellenszert, a fogást, mi pedig felszabadult és rendkívül érett futballal rukkoltunk elő. Ennek eredményeként az első félidőben még két lőttünk: Alasz Hanna újabb góljaival 4–0-ról következhetett a folytatás. A fordulás után sem változott a játék képe, irányítottunk, domináltunk, a lányok pedig a teljes repertoárját megmutatták, annak, hogy mit is tudnak valójában. Mezőnyfölényünk újabb góllal párosult, Bihari Csenge módosította 5–0-ra az állást, majd nem sokkal később a felcsútiak is betaláltak és sikerült szépíteniük. Ez azonban egyáltalán nem vetette vissza a mieinket, akik tudomást sem véve a négygólos előnyről támadtak, beszorították ellenfelüket, Alasz Hanna révén pedig a hatodik találatunkat is megszereztük. Győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, fantasztikus csapatjátékkal 6-1-re múltuk felül az igencsak komoly játékerőt képviselő, dobogós Puskás Akadémia gárdáját.

Már a legutóbbi egymás elleni mérkőzésünkön is 1–1-et játszottunk a Puskással, ott is megmutatta a tartását a csapat, valamint a Szeged ellen is extra teljesítményt nyújtottunk, így bizakodva vártam a találkozót. A lányok ma mindent megmutattak abból, amit tudnak, óriási lelkesedéssel játszottak és mindenki hozzá tudott tenni egy extra pluszt ehhez a mérkőzéshez. A lányok egytől-egyig beálltak a sorba, öröm volt nézni, ahogy nagybetűs csapatként működtünk. Szívből gratulálok nekik, és nagyon bízom benne, hogy a legutóbbi mérkőzések után már valóban elhiszik, hogy mire képesek, és hogy a rengeteg belefektetett energiának, munkának megvan az eredménye.

– értékelte a látottakat Ferencsik Evelin vezetőedző.