Érvényesült az ellenfél fizikai fölénye

Érvényesült az ellenfél fizikai fölénye

Leány U14-es korosztályunk az ETO FC Győr ellen lépett pályára bajnoki mérkőzésen.

Haladás-Viktória U14 – ETO FC Győr U14 0–7 (0–3)
Haladás-Viktória U14:
Németh Zs. – Ferenczi, Kopfensteiner, Kutasy, Csarnai, Hopp, Anderle, Erdélyi, Varga Zs. Cserék: Kovács J., Harmath, Szélessy. Vezetőedző: Gődér Brigitta.

A felkészülést szolgáló edzésjátékok után végre „élesben” is megmutathatta magát Gődér Brigitta és Tóth Alexandra együttese. A lányok rendkívül lelkesen és motiváltan várták a mérkőzést. Sajnos azonban a 2. percben született győri gól nagyban meghatározta a játék további képét. A hazaiak igyekeztek megbecsülni a labdát és a földön játszva, rövid passzokkal eljutni az ellenfél kapujáig. Ez alkalmanként sikerült is, de a legvégén elhaltak a támadások, így nem lett belőlük komoly veszély. A szünet előtt még két alkalommal betalált az ETO, így 0–3-as eredménnyel mentek pihenőre a felek.

Ahogy az egész első félidőben, úgy a folytatásban is a fizikális fölényüket próbálták kihasználni a győriek, akik rendre megnyerték a párharcokat, ütközéseket. Nagyrészt ilyen szituációk után sikerült betalálniuk, így tovább tudták növelni előnyüket. A mieink ennek dacára az utolsó percig küzdöttek, harcoltak. A súlyos vereség ellenére több olyan periódus is volt a mérkőzésen, amikor játékban teljesen egyenrangú ellenfelek voltak a mieink.

A lányok, valamint az egész stáb is nagyon várta már, hogy végre tétmérkőzésen szerepelhessen a csapat a hosszú felkészülés után. A gyorsan bekapott gól azonban átírta a forgatókönyvet, nem igazán tudtunk rá úgy reagálni, ahogy szerettük volna. A passzok több alkalommal nem értek el a címzetthez, ez pedig megnehezítette a támadásépítéseinket, és azt, hogy eljussunk a győri kapuig. A csapatot igyekeztünk folyamatosan forgatni, mindenkinek játéklehetőséget adni a bizonyításra. A lányokon lehetett látni, hogy megilletődtek, de azon dolgozunk, hogy edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre felszabadultabban, és jóval nagyobb önbizalommal játsszanak majd

– fogalmazta meg gondolatait a mérkőzés után Gődér Brigitta edző.