Kikapott az U14 a Puskás Akadémiától

Kikapott az U14 a Puskás Akadémiától

Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.

Puskás Akadémia FC U14 – Illés Akadémia U14 5–1 (5–1)
Illés Aka. U14.: Pfeiffer (Németh B., 71.) – Szijjártó Áron, Blum, Takács D., Kelemen – Palkó, Németh R. (Abért, 56.), Mayer (László, 48.) – Őri, Szijjártó Ábel (Vér, 71.), Szalay M. (Bécsy, 71.) Vezetőedző: Catalin Azoitei.
Gólszerző: Őri (17., 1–1)

A hazaiak rögtön a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést és a 4. percben egy szabadrúgást követően meg is szerezték a vezetést. Fiataljaink azonban nem estek pánikba, és veszélyes kontrákat vezetve teljesen megérdemelten egyenlítettek Őri Bálint szép akció végén elért találatának köszönhetően. Ezt követően azonban jött Mondovics Kevin és szinte egyedül eldöntötte a meccs végkimenetelét: a félidő végéig zsinórban négy gólt szerezve 5–1-es előnyhöz segítette csapatát.

A második játékrész már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott. Ugyan a vendéglátók irányítottak, ám a nagyobb helyzetek a Illés Akadémia előtt adódtak, de mivel ezek sajnos kimaradtak, az eredmény nem változott. A vége így négy gólos vereség lett.

A vereség ellenére voltak pozitívumai is a meccsnek. Ilyen a szép találatunk és a második félidőben nyújtott teljesítményünk. Az viszont tény, hogy nagyon sokat kell gyakorolnunk a rögzített játékhelyzetekkel kapcsolatos védekezésünket. Annak ellenére kaptunk ezekből gólokat, hogy előre tudtuk, hogy mire számíthatunk

– nyilatkozott a meccset követően Tóth Zsolt edző.