Érvényesült a vendégek fizikális fölénye

Érvényesült a vendégek fizikális fölénye

Helyenként kifejezetten jól játszott U13-as csapatunk, de a meccset így is 4–3-ra az értelemszerűen erősebb és gyorsabb játékosokkal rendelkező osztrák gárda nyerte.

Illés Akadémia U13 – FC Gratkorn U14 3–4 (0–0, 1–1, 0–1, 2–2)
Illés Aka. U13.:
Schepanski – Németh B., Molnár B., Székely, Szalma – Mihók, Módly, Magadics – Szakács B., Orbán, Bock. Cserék: Hajba – Győrvári, Lakatos, Dobovánszky. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Lakatos (38., 1–1), Mihók (66., 2–3), Módly (67., 3–3)

A két szakmai stáb úgy egyezett meg, hogy nagypályán, 4X20 perces mérkőzés keretében méri össze a tudását a két együttes. A találkozót aztán egyértelműen az osztrák U14-es csapat kezdte jobban: Schepanski Noah csak bravúrok sorával tudta megakadályozni, hogy ne szerezzenek vezetést a vendégek. A nyitónegyedben a mieink először a 16. percben veszélyeztettek, amikor Szalma Zétény próbálkozott egy életerős lökettel, ám mivel ebből sem lett gól, maradt a 0–0-s állás.

A második etap elején viszont egyértelműen Szűcs János tanítványai domináltak. Szép támadásokat vezettek ifjú akadémistáink és a 29. percben kis híján a vezetés is összejött, de Orbán Roland lövése kapu fölé szállt, nem sokkal később pedig a Gratkorn cerberusa védte „centerünk” remek szabadrúgását. A 34. minutumban azonban az osztrákok következtek és egy előreívelés után bevették az amúgy jól teljesítő Hajba Botond kapuját. A félidő végjátékában Lakatos Krisztián egyenlített: egy távoli szabadrúgást ívelt a hálóba. Így a második negyed után 1–1-re állt a derbi.

A harmadik felvonás csupán egyetlen találatot tartogatott: az 50. percben egy kapu előtti labdavesztésünket büntették góllal a vendégek, akik ennek köszönhetően 2–1-es vezetéssel indították az utolsó negyedet.

Sajnos az 50. percben egy újabb hosszú indítást fejeztek be eredményesen az osztrákok és ezzel el is húztak 3–1-re. Sokáig azonban nem örülhettek, mert előbb Mihók Martin, majd pedig Módly Samu talált be a kapujukba, és máris 3–3 volt az állás. A 71. percben azonban jött egy újabb hiba: egy rövidre sikeredett hazaadás után állították be a 4–3-as végeredményt a Gratkorn játékosai.

A héten ismerkedtünk, most pedig lejátszotta ez a korosztály is az első nagypályás mérkőzését. Ezért nem is voltak komolyabb elvárásaim. De ettől függetlenül nagyon sok pozitív jelet láttam. Voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amikor egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Ekkor mi fociztunk, talajon tartottuk a labdát, megfelelő volt a labdabirtoklásunk, nem csináltunk hibákat. Viszont az ellenfél fizikai és gyorsasági fölényét nem tudtuk kompenzálni. Ám rúgtunk szép gólokat, összességében jól néztünk ki, de nyilván dolgozni kell. Ez volt az első felkészülési meccs, ennél biztosan fogunk még sokkal jobban játszani

– fogalmazott a mérkőzés után Szűcs János vezetőedző.