Érvényes gólt csak a Szeged szerzett

Érvényes gólt csak a Szeged szerzett

Oda a Haladás veretlensége.

Győztes csapatán nem változtatott Németh Szabolcs, így a Haladás Verpecz – Simut, Csató, Németh M., Bosnjak – Doktorics, Hursán, Sipos Z., Derekas – Molnár R., Borvető összeállításban szerepelt a Merkantil Bank Liga 4. fordulójában. Így Simut Mario Lucas és Doktorics Áron képviselte a korábbi Illés Akadémia-neveléseket, míg Bosnjak Predrag az edzői kart. A stáb a cserék közé jelölte – többek között – Nyíri Vincét, Bolla Gergőt, Horváth Rajmundot és Tarján Patrikot.

Tíz perc telt el, amikor egy lehetetlen labdára Borvető Áron indult el, elpiszkálta azt a kapus és a védő között, amikor elütötték, de a játékvezető sípja néma maradt. Mindkét kapusnak egy-egy akciónál kellett közbeavatkoznia. A szegediek lehetőségénél előbb Gajdos Zsolt lövését, majd Jammeh Haruna próbálkozásánál volt résen Verpecz István, míg a szombathelyiek első szögleténél Csató Martin fejesét szedte ki a gólvonal előtt bravúros vetődéssel Molnár-Farkas Tamás. Kiegyenlített volt az első félidő, 0–0-val vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben egyik együttes sem tudta akaratát a másikra erőltetni, úgy tűnt, hogy nem tudnak betalálni a fiúk. Horváth Rajmund is érkezett frissítve a támadósort, ám igazi áttörést nem sikerült elérni. Aztán a 81. percben egy jobb oldali vendégszögletnél mindenki elaludt nálunk, Gajdos Zsolt pedig az ötös sarkáról lőtt a léc alá, 0–1. A hajrában aztán egy szép akció végén Simut Mario Lucas lőtt a kapuba, ám egy korábbi szabálytalanság miatt belefújt a támadásba a játékvezető, így szabadrúgással jöhettünk a gól helyett… Ment előre a Hali, de érvényes gólt a mai napon nem sikerült, így a 2022/2023-as szezon első vereségét szenvedték el a szombathelyiek.