Az utolsó 20 percre lehet építkezni

Az utolsó 20 percre lehet építkezni

Egy órányi játék után már 4–0-ra vezettek U13-asaink ellen a házigazda gráciak, ám a végén, kis híján még egyenlíteniük is sikerült akadémistáinknak.

GAK Juniors U13 – Illés Akadémia U13 4–3 (3–0)
Illés Aka. U13.:
Schepanski – Bock, Molnár B., Orbán, Szalma – Magadics, Lakatos, Mihók – Németh B., Szabó B., Módly. Cserék: Győrvári, Reiber, Angler, Dörnyei, Székely. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Szabó B. (2), Mihók

A nemzetközi felkészülési mérkőzést nagy pályán, 10+1-es felállásban, 2X40 perces játékrészekkel játszották le a csapatok. Sajnos az első félidőben, hasonlóan az előző egy-két találkozóhoz, rossz felfogásban futballoztak ifjú akadémistáink. Nem is csoda, hogy ennek köszönhetően a szünetben már 3–0-ra vezettek a házigazdák. Sőt, a második játékrész elején még növelni is tudták az előnyüket. A 60. perc tájékán viszont óriásit változott a játék képe. A mieink átvették a kezdeményezést és Szabó Botond két, valamint Mihók Martin egy találatával feljöttek 4–3-ra. Ezen kívül pedig több óriási ziccert is kihagytak fiataljaink, akik még egy 11-est is eltékozoltak. Ettől függetlenül az utolsó 20 perc alapján nem csak az egyenlítés, de akár még a fordítás is összejöhetett volna Szűcs János legénységének. Így azonban végül 4–3-ra az osztrák gárda nyerte meg a rendkívül változatos, hullámzó összecsapást.

Úgy gondolom, hogy az utolsó 20 percben látottakra kell építkeznünk, az első órányi játékunk viszont felejtős volt. Nem szabad a mérkőzésekbe ilyen mentalítással beleállni, mert annak hasonló következményei lehetnek. Azonban a meccs utolsó periódusában már rengeteg biztató dolgot láttam a srácoktól. Volt olyan akciónk, amit tegnap gyakoroltunk, ma pedig gólt szereztünk belőle. Nagyon bízom abban, hogy most már mindenki megérti, hogy a nagypályás futball egy más kávéház. Itt futás, mentális erő és az edzői utasítások betartása nélkül nem lehet előrelépni. Nagyon remélem, hogy ezt most már a gyerekek is belátják, és ennek szellemében tudunk majd a továbbiakban dolgozni, fejlődni

– fogalmazott a mérkőzést követően Szűcs János vezetőedző.