Értékes pont a nagy rivális otthonából

Értékes pont a nagy rivális otthonából

Igazságos, gól nélküli döntetlent játszott a Kelen SC otthonában U15-ös csapatunk. A mérkőzésen kevés helyzet adódott a két dobogós gárda előtt, mivel főként a küzdelem dominált.

Kelen SC U15 – Illés Akadémia U15 0–0
Illés Aka. U15.: Tama M. – Pénzes, Rózsa, Blum, Bécsy – Németh R. (Nagy K., 78.), László (Takács D., 73.), Palkó – Zsiga (Abért O., 59.), Liplin, Meskó (Pécskai, 59.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.

Az U15-ös országos bajnokság alap csoportjának 7. fordulójában az éllovas kelenföldi együtteshez látogattak Sátori Barnabás és Varga Roland tanítványai, akik a második pozícióban állomásoztak a rangadót megelőzően. Ehhez képest a hazaiak egy kicsi, kifejezetten szűk műfüves pályán fogadták a mieinket, így igazából minőségi játék nem igen alakulhatott ki. A fővárosiak leginkább felívelésekkel próbálkoztak, a labda szinte többet volt a levegőben, mint a földön. Akadémistáink viszont megpróbáltak a ránk jellemző stílusban játszani, építkezni, de ez ma nem nagyon jött össze. A két gárda amúgy rendesen gyűrte egymást mezőnyben, ennek köszönhetően a kapuk csak elvétve forogtak veszélyben. Az első félidőben a vendéglátók ugyan kaptak egy 11-est, de mivel azt elhibázták, a találkozó 0–0-s döntetlennel ért végét.

Úgy gondolom, hogy összességében igazságos döntetlen született. Így egy igazán kellemetlen stílusban futballozó ellenfél otthonából sikerült egy bajnoki pontot elhoznunk

– foglalta össze a leglényegesebb tényeket Sátori Barnabás vezetőedző.