Értékes győzelem egy remek csapat otthonában

Értékes győzelem egy remek csapat otthonában

A kezdeti pici megilletődés után átvette az irányítást akadémiánk U14-es csapata és végül értékes, 3–2-es sikert aratott a rendkívül jó erőkből álló Wolfsberger AC vendégeként.

Wolfsberger AC U14 – Illés Akadémia U14 2–3 (1–2)
Illés Aka. U14.:
Németh B. – Kiss B., Markó, Bolla Á., Molnár L. – Kelemen, Krone, Söptei – Papp M., Klement, Tóth E. Cserék: Kálócz, Szele, Virág, Haág, Nyári. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Klement (20., 1–1), Tóth E. (28., 1–2), Söptei (77., 11-esből, 2–3)

Egy fizikálisan rendkívül erős, jól szervezett csapat otthonában léptek pályára Szűcs János tanítványai. Ráadásul az osztrák gárda 4-4-2-es rombusz felállásban kezdett, amihez nagyon gyorsan alkalmazkodniuk kellett a mieinknek. Ehhez azonban jó 10 percre volt szükség, ami alatt a házigazdák rúgtak egy gólt és egy kapufát is. Ezt követően azonban a mieink átvették az irányítást és előbb Klement Dávid fejesével egalizáltak, majd pedig Tóth Erik találatával a vezetést is átvették. Mindkét gólt egy-egy remek szabadrúgás előzte meg.

A 2–1-es állásról induló második félidő elején a hazaiak óriási energiákat vetettek be az egyenlítés érdekében és ezt siker is koronázta. A mérkőzés végjátékában mindkét gárda kockáztatott és ez nekünk jött be: a 77. percben a Virág Ádám által kiharcolt 11-est Söptei Bálint értékesítette, amivel be is állította a 3–2-es végeredményt.

Nagyon hasznos meccset vívhattunk egy rendkívül erős ellenféllel. Úgy gondolom, hogy a WAC csapata a Honvéd és az MTK szintjét képviseli. Ráadásul más stílusban, más felállasban játszanak. Szerencsére a srácok ezt jól kezelték. Mentálisan erősek voltak, határozottan jó teljesítményt nyújtottak. Hibák ugyan adódtak a védekezésben, de ezt több kommunikációval ki lehet javítani

– értékelte a látottakat Szűcs János vezetőedző.