Először veszített pontokat az U17

Először veszített pontokat az U17

Kétszer is vezetett Sátori Barnabás csapata, de a győzelem ma elmaradt.

Illés Akadémia U17 – UTE U17 2–2 (1–0)
Illés Aka. U17.: Szekeres – Németh Á., Kozári, Szabó B., Horváth H. – Kovács P., Domján (Tóth K., 46), Tama G. – Horváth B. (Kovács A., 75.), Horváth K., Papp Cs. (Lórántfy, 88.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Horváth B. (45., 1–0), Horváth K. (67., 2–1)

A meddő mezőnyjátékkal eltelt első tíz perc után az első szép alakítás Balogh Máté nevéhez fűződött: a gólkirály-jelölt 15 méterről parádés mozdulattal ollózott kapura, ám lövése picivel célt tévesztett. A 17. percben még közelebb járt a gólhoz a vendégek támadója, ugyanis fejese a kapufán csattant. Akadémistáink először a 35. percben veszélyeztettek, ám a védők közül kilépő Papp Csongor helyzeténél a vendégek hálóőre hárított bravúrosan, míg az azt követő kontránál Szekeres Enzó mutatott be egy szép védést. A félidő utolsó pillanataiban viszont már rezdült a háló: Horváth Balázs szerzett vezetést egy óriási védelmi hibát kihasználva.

Az 1–0-ás Illés-előnyről induló második játékrészt Rajnai György nagy lövése vezette be, amit cerberusunk szépen védett. Nem sokkal később azonban már a fővárosi támadó került ki a páros csatájukból, és a kapu jobb oldalába lőtt. Az egyenlítés alaposan felpörgette a vendégeket és az 58. percben kis híján átvették a vezetést, de Korógyi Szabolcs 18 méteres szabadrúgása a kapufáról kifelé pattant. A 67. minutumban viszont Sátori Barnabás tanítványai jöttek: Horváth Krisztián lódult meg egy remek indítással és higgadtan helyezett a kapuba. A győzelem viszont ezzel a találattal sem jött össze, ugyanis a hajrában Mizák Bence szabadrúgását Balogh Máté bólintotta a hálóba, és ezzel be is állította a 2–2-es végeredményt.

Nem sikerült azt a minőséget hoznunk, amit előzetesen elterveztünk. Különösen játéképítésben és labdabírtoklásban nyújtottunk kevesebbet. De egyértelmű, hogy egy jó ellenféllel találkoztunk. A végére egy ki-ki meccs kerekedett. Kétszer is tudtunk vezetni, sajnálom, hogy a hajrában egy pontrúgást követően tudtak a vendégek egyenlíteni. Ám ha őszinte akarok lenni, akkor a helyzetek alapján reális a döntetlen. Gratulálunk az Újpestnek, hogy egy pontot el tudott vinni

– értékelte a látottakat Sátori Barnabás vezetőedző.