Elkezdte a bajnokságot az Illés Akadémia U10 is

Elkezdte a bajnokságot az Illés Akadémia U10 is

Három mérkőzés szerepelt az első forduló programjában.

Baráth Olivér, Mándli Marcell, Majoros Márk, Pluska Witold, Giliczó Balázs, Tóth Zsombor, Kovács Levente, Magyar Zalán, Farkas Dominik, Komondi Noel, Bencs Máté, Seffer András összeállításban szerepelt az Illés Akadémia U10 az országos bajnokság Nyugati-csoportjának 9. fordulójában, ami az első volt ebben a naptári évben. A zöld-fehérek hazai környezetben játszottak a Veszprémi FC USE, a Király SE és a Zalaegerszegi TE FC gárdáival. Mindegyik találkozó 30 percig tartott.

Kicsit álmosan kezdtünk a Veszprém ellen, ám a mérkőzés végére a tudatos és eredményes játékunkkal a ellenfelünk fölé nőttünk. A második meccsen a Király ellen végig éreztem hogy agresszívak voltunk, játékban tudatosan építettük a támadásainkat, sok elmozgás és üres területbe indulást láttam a gyerekektől. Azonban a harmadik meccsen már a mentalitásban éreztem hiányosságot, mivel nem voltunk kellően agresszívak, amiből sok gólt kaptunk. Összességében elégedett lehetek, hiszen a gyerekeknél látható a játékosság és a tudatos játékhelyzetmegoldások. Gratulálok az első tornán mutatott játékukhoz

– nyilatkozta a vezetőedző, Hujber Gábor.