Egymás ellen játszottak válogatottjaink

Egymás ellen játszottak válogatottjaink

Az U17-es válogatott összetartásán Szabó Bence, míg az U16-osén Papp Csongor és Szvoboda Dániel vett részt Akadémiánkról. A négynapos tábor zárásaként a két együttes edzőmérkőzésen mérte össze a tudását.

 

Az U17-es nemzeti csapatunk vasárnaptól szerdáig tartó edzőtáborának Herceghalom volt a helyszíne. Szabó Bence elmondása szerint főként technikai képzés zajlott. Emellett pedig nagy hangsúlyt kapott a védekezés gyakorlása is. A tervek szerint egy hónap múlva ismét összejön majd a korosztály válogatottja.

Az U16-os gárda eléggé szűkkörű összetartása Zsámbékon volt.  A tervezett 25 fős keretből különböző okokból kifolyólag csupán 19-en érkeztek meg a helyszínre. Köztük volt a két Illéses, Papp Csongor és Szvoboda Dániel is. A srácok taktikai képzés keretében a védekezést és a támadást gyakorolták, de a pontrúgások is terítéken voltak. Különböző szabadrúgás-, valamint szögletvariációk szerepeltek az „étlapon”.

A táborozás zárásaként a két korosztályos válogatott egy 2×35 perces mérkőzést játszott egymással. A „kicsiknél” Papp Csongor végig a pályán volt, míg Szvoboda Dániel egy félidőt kapott Sándor György szövetségi edzőtől.

A találkozót 5–0 arányban megnyerő U17-eseknél Szabó Bencét belső védőként szerepeltette Szélesi Zoltán, aki csere nélkül játszatta akadémistánkat.