Egy sima és egy fordított Szlovéniában

Egy sima és egy fordított Szlovéniában

Az Illés Akadémia U13-as csapata nyert, az U12-es kikapott a szerdai felkészülési meccseken.

Ismét Szlovéniában léptek pályára pre-akadémiai korosztályaink, ezúttal a helyszín Battányfalva (Rakican) volt, ahol két csapatunk is szerepelt a muraszombatiak hasonló korú együttesei ellen.

NS Mura U13 – Illés Akadémia U13 1–5 (1–3)

Illés Aka. U13.: Őri – Kálócz, Molnár L., Kelemen, Kiss B. – Hende, Meskó, Söpei – Németh B., Virág, Tóth E. Cserék: Bosits – Klement, Szele, Nyári, Bolla. Vezetőedző: Szűcs János.

Gólszerzők: Nyári (2), Hende, Klement, Bolla

Jó erőkből álló ellenféllel találta szembe magát az Illés Akadémia U13-as csapata: a futballozni akaró együttesünk szép akciógólokat elérve nyerte meg magabiztosan a találkozót.

Hasonló szituációval találkoztunk, mint a múlt héten: agresszív, néha durva ellenféllel szemben kellett helytálltunk. Úgy érzem, sikerrel tettük ezt, ugyanis jobban reagáltuk le az erőszakos stílust, mint legutóbb. Higgadtan futballoztunk, kombinatívan játszottunk, szép akciókat vezettünk, sokat birtokoltuk a labdát, a széleken jól bontottunk, és mögéjük tudtunk kerülni. Öt találatot szereztünk, de talán nem túlzás, hogy még többet is rúghattunk volna

– értékelt a meccset követően Szűcs János, vezetőedző.

NS Mura U12 – Illés Akadémia 3–1 (2–0, 3–0)

Illés Aka. U12.: Szalai-Horváth – Mórocz, Laczó, Szántó – Hideg, Papp – Horváth V., Grádvohl, Vert. Cserék: Horváth Á., Moldován, Hányi. Vezetőedző: Takács Csaba.

Gólszerző: Moldován

0–0-nál ziccert hibázott csapatunk, ezek után pedig felülkerekedett az agresszív hazai csapat. A 3*25 perces találkozó utolsó harmadában játszottak legjobban a zöld-fehérek, ami az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Erőszakos ellenféllel találtuk szembe magunkat, többször a durvaság határáig mentek el a szlovének, így sokáig nem beszélhettünk folyamatos játék kialakulásáról. Ahogy mentünk előre az időben, úgy néztünk ki egyre jobban, egyre több párharcot nyertünk meg, de az adok-kapokból a kapu előtt nem jöttünk ki jól. A rengeteg szabálytalanságra épülő játék nem feküdt nekünk, de azért is hasznos volt ez a nemzetközi mérkőzés, mert egy újabb stílust ismerhettünk meg. A harmadik harmadban föléjük kerekedtünk, jól futballoztunk és egy pontrúgás után gólt is szereztünk

– vélekedett Takács Csaba vezetőedző a találkozó után.