Hazai pályán kezd az U19-es csapatunk

Horváth Rudolf együttese sikeres felkészülésen van túl.

Májusban kezdte meg a 2020/2021-es szezonra való készülődést az Illés Akadémia U19-es korosztálya.

A koronavírus okozta járvány időszakot követően „lazító” intézkedésekkel együtt mi már májusban a most induló bajnokságra készültünk. Már akkor az a 2002-es és 2003-as születésű játékosokból álló keret állt a rendelkezésemre, akikkel elképzeltük az U19-es bajnokság rajtját.

Hogyan alakultak a tesztmeccsek?

Sok jó edzőmérkőzés van mögöttünk. Játszottunk felnőtt csapatokkal, nagyon jó képességű szlovén gárdákkal, más akadémiák együtteseivel – az eredmények másodlagosak, de örülök a sok rúgott, és a kevés kapott gólnak.

Milyen állapotban van a társaság?

Következesek voltunk az edzésmunkát illetően, és ebből az utolsó hétig semmit sem engedtünk el, folyamatosan megköveteltük az előírtakat. A mi feladatunk és a mi felelősségünk a játékosok felnőttfutballra való előkészítése: látom, hogy mind egyénileg, mind csapatban fejlődtek a futballistáim.

Szombaton rajt hazai környezetben, az ellenfél a MOL Fehérvár FC csapata.

Bizakodva várjuk az új szezont – persze mintegy fél év telik el szombatig a legutóbbi tétmérkőzésünk óta. Minden bizonnyal szokatlan lesz, de készülünk rá nagyon.

Milyen szezonra van kilátás?

Győzelemmel szeretnénk indítani a küzdelemsorozatot: a rajt ugyanis mindig meghatározza, talán meg is alapozza a jó szezont.