Egy pontot ért a remek játék

Egy pontot ért a remek játék

Hiába vezetett több mint egy órányi parádés focit követően 2–0-ra U14-es csapatunk, mivel a végjátékban egyenlíteni tudott a fizikálisan rendkívül erős fővárosi csapat.

Illés Akadémia U14 – Budapest Honvéd-MFA U14 2–2 (0–0)
Illés Aka. U14:
Varga N. – Bogdán (Angler J., 41.), Hányi D. (Laczó, 72.), Szakály, Nyári –  Bosnyák Botond (Grádvohl, 53.), Hideg, Mihály (Börczi, 53.) – Horváth Á. (Tasnádi Zs., 72), Sánta (Bosnyák Bence, 60.), Kiss-Szécsényi (Moldován, 72.). Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők: Bosnyák Botond (43., 1–0), Sánta (46., 2–0)

Két helyzettel indított Nagy László és Biegner Dániel legénysége: előbb Nyári Olivér szöglete után Sánta Richárd bólintott kapu mellé, majd pedig Mihály Dániel életerős lökete zúgott el a keresztléc fölött. Ezt követően a fővárosiak hálóőre jeleskedett, aki Sánta Ricsi és Bosnyák Boti próbálkozását is hárítani tudta. A folytatásban viszont Varga Noel is védett két hatalmasat, így a szünetig maradt a 0–0-s döntetlen.

A második félidő viszont góllal indult: Horváth Ármin egy szép támadás végén a kapufát találta el, majd a kipattanó lasztit Bosnyák Botondnak passzolta, akinek már nem volt nehéz dolga és 1–0-ra alakította az állást. A 46. percben Sánta Ricsi duplázta meg az előnyünket: Nyári Olivér remek szabadrúgását továbbította a hálóba. Ezt követően ismét Varga Noel pillanatai következtek: két alkalommal is bravúrral védte meg 2–0-s vezetésünket. A 65. percben viszont már ő sem segíthetett: a védők díszkísérete mellett Érsek Patrik bombázott a rövid felső sarokba. A 73. percben pedig ugyanő állította be a 2–2 végeredményt, miután a kapufáról kétszer is kipattanó labdát stukkolta a hálóba.

Hasonló mérkőzést játszottunk, mint a múlt héten a Puskás ellen. Hasonlóan tudok most is értékelni, bár a Honvéd talán picivel jobb ellenfél volt. Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, mert szerintem igen nagyot fociztak. Gyönyörű támadásaink voltak. Nyilván hullámzó volt a játék, mert hol mi domináltunk, hol pedig a vendégek. De szerintem helyzetekben és a támadások felépítésében is az ellenfél fölé tudtunk nőni. Két gólt kaptunk a végén, amikor talán a cseréknek is köszönhetően már óriási fizikai fölényben voltak a fővárosiak. Úgy gondolom, hogy ezzel a játékkal nagyon magasra helyezték a lécet a srácok

– fogalmazott a mérkőzést követően Nagy László vezetőedző.