Egy félidőnyi előnyt adtunk az MTK-nak

Egy félidőnyi előnyt adtunk az MTK-nak

A második játékrészben ébredtünk, jól is játszottunk, de pontot nem tudtunk szerezni.

MTK Budapest U16 – Illés Akadémia U16 3–1 (1–0)
Illés Aka. U16.: Olasz – Szabó L., Nagy B., Nagy R. H. – Frák, Bonyhárd (Stifter, 52.), Varga D. (Udvardi, 46.), Mayer G., Szemes (Nagy Zs., 82.) – Mohos (Takács Z., 73.), Pruska (Kovács B., 82.). Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerző: Udvardi (53., 2–1)

Nagyon tompán, enerváltan kezdett akadémiánk U16-os együttese, így pedig nem csoda, hogy a fővárosiak már a 13. percben megszerezték a vezetést: Barkóczi Benedek egy nagy egyéni hibát kihasználva vette be Olasz Barnabás kapuját. Sajnos a folytatásban is az MTK fiataljai domináltak, de szerencsére nem sikerült nagyobb előnyt szerezniük, így a félidőben 1–0 volt oda.

A szünetet követően nagyon gyorsan megduplázták az előnyüket a kék-fehérek, akik közül ezúttal is Barkóczi Benedek volt eredményes. Nem sokkal később azonban jött a szépítés: Frák Marcell centerezését követően a csereként pályára lépő Udvardi Ádám volt eredményes. A gólunkat követően is Kovács László tanítványai maradtak támadásban és több esetben nagyon közel álltak az egyenlítéshez. Talán még egy büntetőt is ítélhetett volna a játékvezető a javunkra, ám a sípja néma maradt a véleményes szituáció során. Az MTK viszont megkapta azt a szabadrúgást, amiből Hegedűs Tamás beállította a 3–1-es végeredményt. A hajrában ugyan még Udvardi Ádám és Takács Zalán is faraghatott volna a hátrányból, de a hazaiak kapusa mindkét esetben bravúrosan hárított.

Az az igazság, hogy ilyen csapatokkal szemben nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy félidőnyi előnyt adjunk az ellenfélnek. A második játékrésszel viszont elégedett voltam. Úgy gondolom, hogy a mérkőzés összképe alapján a 2–2 igazságosabb végeredmény lett volna

– fogalmazott a derbit követően Kovács László vezetőedző.