Egerszegi négyes bajnoki forduló

Egerszegi négyes bajnoki forduló

U9-es csapatunk három mérkőzést játszott.

A Hujber Gábor irányította Illés Akadémia U9 az újabb bajnoki fordulóban Zalaegerszegre látogatott. A zöld-fehérek Mándli Marcell, Baráth Olivér, Kovács Levente, Horváth Levente, Pluska Witold, Majoros Márk, Magyar Zalán, Farkas Dominik, Bonchis Damian, Tóth Zsombor, Geregai Levente, Horváth Ákos összeállítású kerettel vágtak neki az eseménynek. A nyitótalálkozón a ZTE 4–0-ra megvert bennünket, aztán a Veszprémi FC USE ellen 5–2-re, míg a Király SE ellen 2–1-re győztünk.

Ahogy a múlt héten is, a mai napon is hajtós, jó tempójú, és magas színvonalú meccseket játszhattunk, újfent pozitív tanulási környezetben fejlődhettek a gyerekek.

Ez már a harmadik kiemelt tornánk az ősz folyamán, és szemmel látható a fejlődés a gyerekeknél. Agresszívan, tudatosan és alázatosan játszanak. Azokat az alapelveket, amiket eddig tanultunk, már tudatosan alkalmazzák. Hétről hétre fejlődést mutatnak: a múlt heti torna is nagyon tetszett, de ezen a main újabb lépést tettünk előre. Továbbá jó látni azt is, mennyire erősödik a csapategység: aki éppen nem játszik, üvöltve szurkol a társának, biztatják egymást a gyerekek. Szuper délelőtt volt, jövő héten pedig egy rangos tornára utazunk Budapestre a Népligetbe

– értékelte a napot Hujber Gábor.