Döntetlenre végződött a csata

Döntetlenre végződött a csata

Óriási küzdelemben 0–0-ás döntetlent játszott U17-es csapatunk az NK Mura otthonában. Vezetőedzőnk véleménye szerint az ilyen kőkemény meccsekből tudnak akadémistáink sokat tanulni.

NK Mura U17 – Illés Akadémia U17 0–0
Illés Aka. U17.: Pataki R. – Halász, Nagy B., Nagy R. H. – Szvoboda, Mozsár, Zsédely, Bolla B., Göndör – Udvardi, Ötvös. Cserék: Frák, Varga D., Kovács B., Bonyhárd, Mohos, Vér. Vezetőedző: Kovács László.

Már az első percektől kezdődően kőkemény csata zajlott a pályán. A hazaiak a mentalitásukból adódóan sem magukat, sem pedig a mieinket nem igazán kímélték. Szerencsére Kovács László és Nagy József tanítványai felvették a kesztyűt és a mérkőzés jelentősebb szakaszában dominálni is tudtunk. Sajnos a kidolgozott helyzeteket nem sikerült gólra váltanunk, így nem is nyerhettük meg az amúgy sárga-, és piros lapokat, valamint súlyos sérüléseket is hozó összecsapást. A rekkenő hőségben a gólnélküli döntetlen ellenére is a két jól felkészített csapat változatos, izgalmas meccset vívott egymással.

Ismét egy nagyon hasznos mérkőzést játszottunk. Úgy gondolom, hogy az ilyen derbiken lehet sokat tanulni. Erre garanciát jelentett az ellenfél kőkemény stílusa. Örülök annak, hogy így is dominálni tudtunk

– fogalmazott a meccset követően Kovács László vezetőedző.