Dobogós csapat ellen szereztek pontot az U14-es lányok

Dobogós csapat ellen szereztek pontot az U14-es lányok

Erős ellenfél vendégeként hozott haza egy pontot leány U14-es csapatunk.

Zalaegerszegi TE U14 – Illés Akadémia-Viktória U14 0–0
Illés Aka.-Viktória U14:
Anderle M. – Imre A., Giczi L., Gulyás Dzs., Imre B., Bihari P., Gulyás L., Gulyás Sz., Harmath R. Cserék: Első H., Szigeti A., Szélessy H., Kovács L. Edző: Luki András.

A leány U14-es bajnokság Észak-nyugati csoportjának 7. fordulójában a dobogón tanyázó Zalaegerszegi TE-hez utazott U14-es csapatunk. A három harmad közül az elsőt igyekezett különösen megnyomni az Illés, ebben a periódusban több helyzetünk is volt, sajnos azonban nem sikerült bevenni a találkozóra szemmel láthatóan nagy presztízscsataként készülő zalaegerszegiek hálóját.

A második és a harmadik 25 percben viszont már nem voltak ennyire élesek a szombathelyi lányok. Nem tudtunk ellenfelünk fölé kerekedni, igaz, olyan periódusokra sem emlékezhetünk a mérkőzésből, amelyeken a ZTE dominált. Összességében a döntetlen nem mondható igazságtalannal, az egy pontra mindkét csapat rászolgált.

Az volt a tervünk, hogy az első harmadban olyan előnyt szerzünk, amellyel a folytatásban is kézben tudjuk tartani a mérkőzést és nyerünk. Ez nem sikerült, nem lehetek teljesen elégedett, de ki kell emelnem azt is, láttam pozitívumokat, amelyeknek örülhettünk. Ilyen például az, hogy a szünetekben megbeszéltekre jól reagált a csapat, viszontláttuk játék közben is azt, amire felhívtuk a figyelmet. A másik, hogy akadt kimagasló egyéni teljesítmény – elsősorban a kapusposztba is belekóstoló Bihari Patríciára gondolok – és avattunk újoncot is: Szigeti Annamária élete első mérkőzését játszotta, gratulálok és hosszú, sikeres pályafutást kívánok neki

– értékelt Luki András.