Csak kapufáig jutottunk

Csak kapufáig jutottunk

Baranyába nem szívesen látogat a Haladás…

Michal Hipp újabb regnálásának ötödik bajnoki találkozóján sem változtatott, így a Szombathelyi Haladás a Verpecz – Simut, Csató, Németh M., Bosnjak – Csilus – Csernik, Derekas, Rácz, Doktorics – Borvető összeállításban szerepelt Szentlőrincen. Ez azt jelenti, hogy az Illés Akadémia egyéni képző edzője, Bosnjak Predrag mellett három korábbi Illés-növendék, Simut Mario Lucas, Rácz Barnabás és Doktorics Áron kezdett a Haliban. A kispadon Mursits Roland kapusként, a mezőnyjátékosok között pedig Tóth Máté, Bolla Gergő, Nyíri Vince és Tarján Patrik várt bevetésre. A hazaiaknál a kezdőcsapat tagja volt Keresztes Bence, míg a műtét után lábadozó Jancsó Andrással nem tudott számolni a baranyai szakmai stáb.

A 6. percben jogos 11-eshez jutottak a hazaiak, amit értékesítettek is, így hamar előnybe kerültek a lőrinciek. A 27. percben Simut Mario 17 méteres szabadrúgásánál a felső léc segítette ki a pirosmezeseket, így egygólos hátrányban vonult szünetre a szombathelyi csapat.

A második félidőben is Mario állt egy szabadrúgás mögé: akkor 24 méter volt a távolság, és ebben az esetben a szentlőrinci kapus bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy megóvja kapuját a góltól. A 69. percben egy, a saját 16-osunk előtt eladott labda után újabb gólt kaptunk. A hajrában Nyíri Vince is beállt, de a Haladás ebben a periódusban már nem tudott újítani, így Michal Hipp második baranyai kirándulása is vereséggel ért véget: a pécsi 0–1 után ezúttal Szentlőrincen is kikaptunk.

Az SZSE pályaválasztása mellett pontot már igen, gólt még nem szerzett a Haladás, és ez utóbbi a mai napon sem változott: mivel a piros-feketék pedig kétszer is betaláltak, így 2–0-val otthon tartották a három pontot.