Bő 20 perc alatt eldőlt a mérkőzés

Bő 20 perc alatt eldőlt a mérkőzés

A találkozó elején nagyon gyorsan komoly előnyre tettek szert a vendég angyalföldiek, akik végül 4–1-re győzték le U14-es csapatunkat.

Illés Akadémia U14 – Vasas Kubala Akadémia U14 1–4 (1–3)
Illés Aka. U14.:
Varga N. – Bogdán, Szakály, Nyári, Angler J. (Tóth D., 66.) – Papp M., Börczi (Bosnyák Bence, 66.), Kiss-Szécsényi (Bosnyák Botond, 46.) – Horváth Á., Sánta, Grádvohl (Hideg, 46.). Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerző:
Börczi (28., 1–3)

Már a középkezdésünk után rögtön megszerezték a vezetést a vendégek, akik egy villámgyors ellencsapást fejeztek be góllal. A 10. percben pedig már 2–0 volt a javukra, ugyanis egy közeli fejesük kötött ki a hálónkban. A 21. minutumban aztán a lényegi kérdések szinte el is dőltek, mivel egy 18 méteres szabadrúgást íveltek éles szögből a kapunkba, ezzel 3–0-ra alakítva az állást. Ezt követően aztán Nagy László legénysége is elkezdett életjeleket adni: előbb Papp Máté tesztelte egy jó lövéssel a fővárosiak kapusát, majd Börczi Benjámin helyezett okosan a hálóba egy nagy vágta végén. Így pedig 3–1-es Vasas-vezetéssel zárult az elsőjátékrész.

Térfélcsere után ugyan nálunk volt többet a labda, de újabb gólt a vendégek szereztek, akik ezzel már három találattal jártak előrébb. A folytatásban aztán mind a két gárda előtt adódtak helyzetek. A mieink közül Horváth Ármin és Sánta Richárd is eltalálta a kapufát, ám az eredmény már nem változott: 4–1-re nyert a Vasas.

Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni. Kicsit az ember más lelkiállapotban is van. Amúgy rosszul kezdtük a meccset, és ez nagyon rányomta a bélyegét az egész találkozóra. Hamar szerzett az ellenfél két gólt. Igazából elkerülhető gólok voltak ezek. De az első félidőben összességében sem voltunk ott hitben és bátorságban. Akaratban is csak talán. De egy jó csapat ellen játszottunk. A második félidőre azt kértük, hogy sokkal bátrabbak legyünk. Higgyenek a srácok magukban. A Vasas viszont szinte a semmiből rúgott még egy gólt, amit már nehezen dolgoztunk fel. A mai napon nem érdemeltünk győzelmet, jobbak voltak a vendégek. Megyünk tovább, tanulunk a hibákból

– foglalta össze a mérkőzés tapasztalatait Nagy László vezetőedző.