Belső nyelvvizsga gimnáziumunkban

Belső nyelvvizsga gimnáziumunkban

Az Illés Akadémia Gimnáziumának diákjai közül előbb a kilencedikesek szóban, majd a tizedikesek írásban tesznek vizsgát idegen nyelvből.

Immáron a második tanévben tart belső nyelvvizsgát az Illés Akadémia Gimnáziuma. Az érettségit és a nyelvvizsgát szimuláló esemény a tartalmi kérdéseken túl a formai követelményekre is odafigyelést kíván. Ilyenkor az alkalom által megkövetelt öltözéket viselnek az izgatott lányok és fiúk. A vizsgáról Károly Frigyes, gimnáziumigazgató számolt be.

A mindenkori 9. osztály szóbeli feleletével kezdődnek meg a májusi belső nyelvvizsgáink, míg az egy évvel idősebbek írásban adnak tanúbizonyságot tudásukról. Ez tulajdonképpen egy érettségi- és nyelvvizsga-szimuláció, ami által a célunk az, hogy a gyerekek megszokják a vizsgaszituációkat, megismerjék ezeket a helyzeteket. Szeretnénk elérni, hogy minél többen tudjanak államilag elismert nyelvvizsgát tenni a későbbiekben. Egy labdarúgó-karrier során vélhetően – akár külföldön, akár Magyarországon – fognak majd idegen nyelvvel találkozni: az angol és/vagy a német pedig elfogadott a futballban. Amennyiben gyakorlattá válik a diákok számára a vizsgaszituáció, elérhetjük azt, hogy előrehozott érettségit tudjanak tenni minél többen, hiszen majdani végzősként nem mindegy, hogy az érettségi héten négy vagy öt tantárgyból kell vizsgázni. Ráadásul mindez pont egy olyan időszakban, amikor a labdarúgást tekintve is fontos mérföldkőhöz jutnak. Ezzel tud segíteni a gimnázium abban, hogy minél kisebb terhelés legyen ebben az életperiódusban.

Miképpen zajlik maga a vizsga?

Ahogy a labdarúgásban a nagy tornákra való felkészülés – Európa- és világbajnokság, valamint Olimpia is négyévente van – úgy a gimnáziumi időszak is lépcsőfokok megtételével zajlik. A 12. évfolyam végére kell csúcsformában lenniük diákjainknak. A mostani belső nyelvvizsga az egyik első olyan szituáció, amely többek között az érettségihez mérhető. A vizsga vizsgabizottság előtt zajlik. Az ELTE-SEK-ről érkezett hozzánk az angol tanszékről Wágner Anikó nyelvtanár, pedagógiai szakértő, valamint a német tanszék vezetője: dr. Takács Dóra főiskolai docens. Ők vizsgaelnökként működnek közre. Ez azt jelenti, hogy a tanár és a diák is meg tudja mutatni külső kontroll alatt, hogy hová jutottak el. A külső elnöki szerepet azért is választottuk, hogy hozzászoktassuk diákjainkat a nyomáshoz. Itt a tét valamelyest kisebb ugyan, de ez a vizsgaeredmény is sokat nyom a latban a tanév végi jegy megállapításánál.