Balul sikerült az elmúlt időszak az R6 számára

Balul sikerült az elmúlt időszak az R6 számára

Az Illés Akadémia Spirit esportosai szájából kiénekelték a sajtot.

Mióta bejelentették a V4 Masters európai versenyt és annak tavaszi kvalifikációját, az egyik legfontosabb hét előtt álltak az Illés Akadémia Spirit R6-osai A V4 országait egybekapcsoló, még a játék kiadója által támogatott versenyrendszerben a játékosok a kiadó szemében is profi (Tier 3 szintű) játékossá válnak, és 30.000 dollárért léphetnek szerverre. A liga győztese pedig a Challenger League nevű egész Európát átívelő profi liga részese lehet (mely már Tier 2-es szint). A futballhoz hasonlítva a Challenger League az Európa Ligának felel meg, e fölött már csak a Bajnokok Ligája, esetünkben Pro League van.

A kvalifikációs torna, mely dupla ágas kiesési rendszerű, két napból állt. Az első nap a csapatok a döntőig menetelnek alsó és felső ágon, majd rá két napra játsszák le az igazán fontos döntőket, ahol kiderül, hogy melyik két csapat juthat egy szinttel feljebb.

A csapatunk brillírozva végig ment az első napon és a felsőági döntőbe jutott veretlenül.

A zsebünkben éreztük a győzelmet, hiszen egy papíron gyengébb csapattal találkoztunk a döntő BO3-as meccsén, azzal WnP-vel akit a Magyar Bajnokságban már megvertünk egyszer 7–4-re. Magabiztosak voltunk, mentálisan elengedtük annak a lehetőségét, hogy esetleg előfordulhat, hogy nem jutunk be. El sem tudtuk képzelni. Még nem játszottuk le a meccset, de már a V4-en T3-as játékosnak éreztük magunkat. Mondanom sem kell, hogy óriási pofon volt számunkra, hogy kikaptunk. Utána az alsó ágas döntőben a WiLD Multigaming ellen (akit szintén 7–2-re tudtunk verni a Magyar Bajnokságban) már aggódva játszottunk, csak az járt a fejünkben, hogy úristen ez megtörténik? Ott is 2–1 es összesítéssel kikaptunk, mint az első meccsen a WnP ellen, így sajnos óriási meglepetésként a tavaszi selejtezőn nem jutottunk be. Ez nagyon fáj

– nyilatkozta Szabella Olivér szakosztályvezető.

Az első 24 óra kemény volt, de összeszedtük magunkat, és a csapatmeetingen Olivérrel és mindenkivel megbeszéltük, hogy ez nem a világ vége! Ami nem öl meg, az megerősít! Ha ezt túléljük, soha többet nem fordul elő majd velünk. Kellett ez a csapatunknak, úgy néz ki még nem voltunk készen. Minden okkal történik…

– mondta önkritikusan csapatkapitányunk, Székely “Szikaly” Botond.

A hétvégén a hazai bajnokságban is ment tovább a harc a szervereken. Két meccsünk is volt, amire igazán nehézkes volt a felkészülés. Sajnos Kiss “Chiby” Roland nem tudott részt venni a meccsen, haza kellett utaznia az akadémiáról családi ügy miatt, így az első cserénk, az igazi veterán Hidasi “Rico” Richárd állt be az első meccsre. Az ellenfelünk ismét a WnP volt, akik felett 8–7-es, hosszabbítás utáni győzelmet arattunk. A sors fintora, hogy a felsőági döntőben is 8–7 lett a végeredmény a V4-es utolsó körben, mellyel 2–1 re módosult az eredmény, csak akkor a WnP tudott nyerni egy, a számunkra eszméletlenül balszerencsés utolsó másodperces szituációval. A második meccsen sajnos Meggyes “Fantazy” Mihály sem tudott pályára lépni, így Szabella “HealthyGamer” Olivérnek is játszania kellett. Az ellenfél szerencsétlenségünkre a tabella második helyezettje, a KMK volt: sajnos 7–3-as vereséget szenvedtünk. A mérkőzést egyébként tét nélkül játszottuk és így egy kis poén is belefért. Olivér az egész meccset egy avokádó jelmezben játszotta le, amivel elnyerte a szezon legjobb outfitje díjat!

A tabellán jelenleg a második helyet foglaljuk el a KMK mögött, de ők egy mérkőzéssel többet játszottak, mint mi. Az első helyre mindenképp van még esélyünk, hiszen sok forduló van még hátra.