Bajnoki címet nyert U13-as csapatunk

Bajnoki címet nyert U13-as csapatunk

Szűcs János és Varga Roland tanítványai a nagy rivális ETO otthonában nyertek 5–0-ra, így a hátralévő két mérkőzésük eredményétől függetlenül aranyérmesek lettek az Észak-Nyugati csoportban.

ETO FC Győr U13 – Illés Akadémia U13 0–5 (0–2)
Illés Aka. U13.:  
Németh B. – Kiss B., Bolla, Tasnádi, Kelemen – Meskó, Szele, Söptei – Virág, Klement, Tóth E. Cserék: Tóth M., Őri K. – Kálócz, Nyári. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
Virág (13., 0–1), Meskó (15., 0–2), Tóth E. (32., 0–3; 39., 0–4), Szele (60., 0–5)

A sorsolás alapján már a 2. fordulóban kellett volna Győrben találkoznia az ETO, illetve az Illés Akadémia U13-as csapatainak, ehhez képest a sok halasztás miatt szó szerint csak a bajnokság hájrájában tudta lejátszani összecsapását a két dobogós. Amúgy Szombathelyen márciusban 5–0-ra nyertek Szűcs János és Varga Roland tanítványai, így a Rába-partiak egyértelműen a visszavágás vágyától hajtva léptek pályára. Ennek ellenére a 12. percben egy jobb oldali szögletet követően Virág Ádám a mieinknek szerezte meg a vezetést. Nem sokkal később pedig már 2–0-ra mentek fiataljaink, ugyanis Meskó Márk 20 méterről, szabadrúgásból lőtt egy irtózatosan nagy gólt. Ugyan a folytatásban is Szűcs János legénysége játszott fölénybe, de a szünetig több találatot már nem jegyezhettünk fel.

Térfélcsere után viszont Tóth Erik nagyon gyorsan 3–0-ra alakította az állást, a 39. percben pedig duplázni tudott, így már 4–0 volt akadémistáink javára.  Az 5–0-ás végeredményt Szele Máté állította be a derbi utolsó pillanataiban.

Újabb fölényes győzelmének köszönhetően U13-as csapatunk az utolsó két mérkőzése eredményétől függetlenül megnyerte az Észak-Nyugati csoport küzdelmeit.

Nagyon elégedett vagyok a srácok játékával, úgy gondolom, hogy ezúttal a bajnoki szezon egyik legjobb meccsét produkálták. Ez főként a Lurkó elleni 0–0-át követően értékes siker, mert megmutatta a csapat, hogy komoly mentális tartással rendelkezik. A Győr nagyon szeretett volna visszavágni, de éppen az ő otthonukban tudtuk bebiztosítani a bajnoki aranyérmet. Amúgy minden úgy alakult, ahogyan elterveztük. A gyerekek sok labdát szereztek, nagyon jó volt az átmenet támadásba, ebből adódóan kifejezetten sok helyzetünk volt, amelyek közül ötöt gólra is váltottunk. A bebiztosított bajnoki cím ellenére is szeretnénk a még hátralévő két meccsünket megnyerni

– foglalta össze a történéseket a bajnokcsapat vezetőedzője, Szűcs János.