Magyar siker Katona István főszereplésével

Magyar siker Katona István főszereplésével

Az Izland ellen 4–2-re diadalmaskodó magyar U17-es válogatott első két találatát az Illés Akadémia támadója szerezte.

A negyvenedik alkalommal megtartott Telki Kupán már a jövő tavaszi, hazai rendezésű korosztályos Európa-bajnokságra hangol Belvon Attila szövetségi edző csapata, melynek keretébe az Illés Akadémiáról Katona István és Kopácsi Áron került be. A mieink első, Izland elleni összecsapásán a szakember Pistit a kezdő 11-be jelölte, míg Áron a kispadon várt a bevetésre.

A találkozó aztán a lehető legjobban kezdődött, ugyanis a 6. percben egy balról érkező beadást Katona Pisti bólintott a hálóba. Nem sokkal később teljesen váratlanul egy gyors kontra végén egyenlítettek az északiak, ám nem sokáig örülhettek, mivel a 26. minutumban ismét az akadémiánk támadója vette be a kapujukat. A 29. perben pedig már 3–1-re vezettünk: a Vasas csatára, Molnár Csaba duplázta meg az előnyünket. Három perccel később az izlandiak értékesítettek egy büntetőt, így a szünetben 3–2-re ment Belvon Attila legénysége.

A második félidő elején, azaz az 56. percben csereként Kopácsi Áron is pályára lépett. A kétgólos Katona Pisti viszont a 69. percben leballagott a gyepszőnyegről, mivel a szövetségi edző a cseréje mellett döntött. A 4–2-es végeredményt aztán a 82. minutumban a Puskás Akadémia védője, Ásványi Domonkos állította be.

A magyar U17-es válogatott legközelebb csütörtökön 17.00 órakor a horvát korosztályos válogatottal meccsel a Telki Kupa keretében.