Az U16 két góllal kapott ki idegenben

Az U16 két góllal kapott ki idegenben

Mi kihagytuk a helyzeteinket, a hazaiak belőtték.

Ferencvárosi TC U16 – Illés Akadémia U16 2–0 (1–0)
Illés Aka. U16.: Olasz – Szabó L., Nagy B., Nagy R. H. – Szvoboda, Bonyhárd, Mayer G., Szemes (Takács Z., 78.), Stifter – Mohos (Varga D., 69.), Pruska. Vezetőedző: Kovács László

A bajnoki tabella közvetlen élmezőnyében tanyázó Ferencváros otthonában kifejezetten jó első félidőt produkáltak Kovács László tanítványai. Ugyan egy pontrúgást követően, kissé lesgyanús szituációban Almássy Levente a hazaiaknak szerzett vezetést, de ezt leszámítva többnyire akadémistáink akarata érvényesült. Sajnos az adódó helyzetekkel nem tudtak élni a mieink: Pruska Dániel és Bonyhárd Attila is nagy gólszerzési lehetőséget hagyott kihasználatlanul. Így 1–0-ás Fradi-vezetéssel zárult a játékrész.

Térfélcserét követően egy távoli lövésből Kruppa Péter duplázta meg a fővárosiak előnyét, ám ezen kívül inkább előttünk adódtak ziccerek. Viszont sem Nagy Roland Huba, sem pedig Takács Zalán nem tudta gólra váltani a sajátját. Végül a lehetőségeivel jobban sáfárkodó ferencvárosiak 2–0-ra nyerték meg a mérkőzést.

Büszke vagyok a csapatra, mert hat kezdőjátékosunk nélkül is jól helytálltak a srácok. Egy új játékrendszerben határozottan bíztató teljesítménnyel rukkoltak ki. Az ellenfélnek gyakorlatilag kétszer sikerült helyzetbe kerülnie, de sajnos azokat 100 százalékos hatékonysággal használta ki. Nekünk viszont több ziccert is sikerült kialakítanunk, emellett pedig sok labdát szereztünk és gyorsak voltak az átmenetek is. Az elmúlt hetekhez képest rengeteget fejlődött az együttesünk

– fogalmazott a lefújást követően Kovács László vezetőedző.