Az U14-esek is nyertek a Lurkó ellen

Inkább az Illés Akadémia akarata érvényesült.

Illés Akadémia U14 – Lurkó U15 6–0 (3–0)
Illés Aka. U14.: Tama – Szijjártó Áron, Blum, Takács D., Kelemen – Csalló, Palkó, Németh R. – Fülöp, Szijjártó Ábel, Őri. Cserék: Szalai, Tóth B., Pál, Rózsa, Csonka, Vert, Abért, Vér, Bécsy. Vezetőedző: Catalin Azoitei.
Gólszerzők: Németh R., Fülöp, Szijjártó Ábel, Csonka, Vér, Abért.

Első felkészülési találkozóján irányította az Illés Akadémia U14-es csapatát a Catalin Azoitei-Tóth Zsolt edzőpáros. A Lurkós védelem két nagy hibáját kihasználva a 9. percre már kétgólos volt a fehérmezesek előnye, ám ezek után a Lurkó védelme sokkal fegyelmezettebbé vált, így kevesebbszer tudtunk mögéjük kerülni – ennek ellenére a hazai győzelem nem forgott veszélyben.

Első felkészülési meccsünket játszottuk – egy jó erőből álló, remekül felkészített Lurkó ellen. Pozitívum, hogy sokat birtokoltuk a labdát, sok helyzetet alakítottunk ki, amelyek jelentős részét gólra is tudtuk váltani. Külön öröm számunkra, hogy kapott gól nélkül hoztuk le a találkozót, azonban a mérkőzés megmutatta, hogy melyek azok a hibák, amelyeket ki kell javítani – ezeken, valamint a játékunk további csiszolásán fogunk dolgozni a bajnoki rajtig

– értékelte a mérkőzést Tóth Zsolt.