Az Illés Akadémia U15 a mezőny élén telel

Az Illés Akadémia U15 a mezőny élén telel

Visszatekintőnk negyedik részében az U15-ös csapatunk őszét vizsgáltuk meg.

Az Országos U15-ös bajnokság Alap-csoportjában szerepelt 2021 őszén az Illés Akadémia csapata. A Sátori Barnabás és Varga Roland által irányított együttes az első helyen telel. A vezetőedző értékelését követően megnéztük, mit mutatnak a számok az U15-ös korosztályunk teljesítményéről.

Tizenkét csapatot vonultat fel ez a bajnokság is, ám itt 22 találkozót játszanak az együttesek – és csak az első helyezett jut fel a jövő évi, U16-os Kiemelt-csoportba. A 11 őszi meccsből nyolcat megnyertünk, egyszer ikszeltünk, kétszer kikaptunk. Harminckét gólt rúgtunk (ami a legtöbb), és csak hatot kaptunk (ami a legkevesebb) – azaz miénk a legjobb gólkülönbség. Összességében 25 pontot jelent mindez, ami alapján egy egységnyi előnyünk van a 8–0–3-as mutatóval bíró Újpest FC előtt. Itthon játszottunk kevesebbszer – ötször –, amiből négyet megnyertünk (UTE 2–1, Újpest FC 4–0, Kaposvár 5–0, Sajóvölgye 5–0), egyet elveszítettünk (DEAC 1–2). Idegenben ugyancsak négy alkalommal győztünk (Szeged 6–0, ZTE 3–0, Kecskemét 3–1, Nyíregyháza 2–0), egyszer döntetlent játszottunk (Kelen SC 0–0), egyszer pedig kikaptunk (Ikarus BSE 1–2).

László Krisztián, Rózsa Máté, Zsiga Patrik, Bécsy Bendegúz, Nagy Kristóf, Pécskai Levente és Abért Olivér is mindegyik találkozón szerepelt, de csak egyszer hiányzott Németh Richárd és Takács Donát. A legtöbb játékperc László Krisztiáné (845), akit Rózsa Máté (830), majd Bécsy Bendegúz (820) követ. Németh Richárd (729), Palkó Áron (714), Zsiga Patrik (708), Meskó Márk (618), Liplin Bence (607), Blum Barnabás (600), Tama Máté (543), Pécskai Levente (366), Abért Barna (332), Abért Olivér (313), Pénzes Áron (311), Nagy Kristóf (293), Erdei Merse (239) és Takács Donát (201) jönnek a sorban. Két-két meccset kapott Németh Bence (160) és Pfeiffer Noel (160), míg ennél kevesebbet Őri Bálint (94), Vert Bence (91), Vér Dávid (71), Szabó Bence (18) és Tóth Márton (17). Egyszer kerettag volt, de nem lépett pályára Őri Krisztofer.

Tizenegy játékosunk kapott összesen 16 sárga lapot. Kettőt-kettőt Rózsa Máté, Meskó Márk, Zsiga Patrik, Palkó Áron és László Krisztián, míg egyet-egyet Blum Barnabás, Őri Bálint, Bécsy Bendegúz, Németh Richárd, Liplin Bence és Abért Barna.

A 32 gólunkon 12-en osztoznak. Liplin Bence 7-szer, Palkó Áron 6-szor, Zsiga Patrik és Abért Olivér 4-szer vette be az ellenfelek hálóját. Két gólt szerzett Blum Barnabás, László Krisztián és Pécskai Levente, egyet-egyet pedig Rózsa Máté, Meskó Márk, Nagy Kristóf, Takács Donát és Szabó Bence.

A bajnokság a tervek szerint 2022. március 5-én a Szeged-Csanád Grosics Akadémia elleni hazai mérkőzéssel folytatódik.