Az Illés Akadémia Spirit nemzetközi bravúrja

Az Illés Akadémia Spirit nemzetközi bravúrja

Ami nem sikerült a Magyar Nemzeti Esport Bajnokságban, és ami nem sikerült még márciusban a belgiumi nemzetközi versenyen, az sikerült a nyár legfontosabb nemzetközi tornáján!

A Ubisoft, a Rainbow 6: Siege gyártója az idei évben a T1-es verseny (nemzetközi profi liga, kb. mint a Bajnokok Ligája futballban), azaz a Pro League mellett, csak két T2-es szintű (kb. mint az Európa Liga) versenyt indított, ahova a legjobb T2-csapatok és korábbi, T1-et is megjárt játékosok (vagy teljes csapatok) is indultak. Mindkét sorozatot 40-40 ezer eurós összdíjazással írták ki.

Nos a nemzeti ligák a Ubisoft megítélésében T3-nak számítanak és csakis azok, amelyek a gyártó által licenccel rendelkeznek. A magyar liga ugyan erősségben megfelel a T3-nak, ám sajnos nem rendelkezik az előírt licenccel. Emiatt a magyar csapatok nem számítanak T3-nak, így igencsak alulbecsültek a szakmában… Egyetlen magyar csapat volt a hazai esport történetében aki T2-ig jutott, még négy évvel ezelőtt a Salamander Gaming, amely csapat azóta már sajnos csődbe ment.

Azaz 2019 óta egyszer sem jutott magyar ötös erre a szintre. Mostanáig! Amikoris színre lépett az Illés Akadémia Spirit!

A magyar bajnokság szomorú harmadik helye után összesen 48 óra pihenhettek a srácok, de ezalatt is sok minden történt, alkalmaztunk egy cserét csapaton belül, az irányítónkat, Szikalyt lecseréltük TRIFT-re. Sajnos a sorsolásunk iszonyatosan nehéznek bizonyult! Megkaptuk az MKERS csapatát, amely egy stabil T2-gárdának számított, a Team Valort, amely három, T1-ben is szereplő játékost igazolt az idényre, valamint egy T3-ban stabil csapatot, a Rizon-t.

Mindenki arra számított, hogy kérdés nélkül a Valor és az MKERS jut tovább, de beleszóltunk a párharcba, körülbelül úgy, mint a magyar labdarúgó válogatott a 2016-os Európa-bajnokságon! Továbbjutóként, és csoportelsőként! Sikerült megvernünk mindhárom csapatot, és azután a másik csoportból is két ellenfele, így stabil csoportelsőként a legjobb tizenkettő közé kerültünk és innen várjuk a folytatást. A csoportkör másik érdekessége, hogy a Rizon kétszer is óvott ellenfelei technikai hiányosságaira hivatkozva: mindkettőt jogosnak ítélték a versenybírók, ezért végül második helyen ők jutottak tovább és a két sztárcsapat esett ki.

Óriási bravúr, hogy négy év után újból T2-csapata van Magyarországnak a Rainbow 6: Siege játékban, és MI VAGYUNK AZOK! Nagyon jó érzés volt, hogy az elő közvetítéseken rendre mintegy 200-an követtétek élőben, és szurkoltatok nekünk! Ezúton is köszönjük!

Folytatás kedden! A mérkőzésekről a híreket a szokásos „gyors” csatornánkon, a Twitterünkön tesszük közzé! Szurkoljatok továbbra is az IAS-családnak!

#IASWIN