Az Illés Akadémia négy játékosa vett részt az U15-ös válogatott összetartásán

Az Illés Akadémia négy játékosa vett részt az U15-ös válogatott összetartásán

Bolla Bálint, Bodrogi Bence, Katona István és Kopácsi Áron húzhattak címeres mezt.

 

 

A szombathelyi Illés Akadémiára meghívó érkezett a múlt héten: a fiúk először átestek a COVID-19 teszten, így csatlakozhattak a három napos összetartáshoz. Az U15-ös válogatott az első lépcsőfok utánpótlásszinten. A négy játékossal beszélgettünk.

Az első nap a felmérésekről szólt, a pályán pedig labdás gyakorlatokat végeztünk. Ezt követték a félpályás játékok, majd a taktikai elemek, a befejezőnapon pedig egészpályás futballt kért tőlünk a szövetségi edző, Belvon Attila

– mondta Bolla Bálint.

Ahogy mindenki, én is első alkalommal vehettem észre az U15-ös válogatott összetartásán. Fontos volt, hogy mind fizikálisan, mind mentálisan topon legyünk

– hangoztatta a 2019/2020-as U14-es I. osztályú bajnokság (társ)gólkirálya, Katona István.

Úgy érzem, hogy nem a komoly terhelés volt a cél a válogatottnál. Ennek ellenére mindenki 200%-ot nyújtott, hiszen a mostani teljesítmény lehet az újabb meghívó a következő edzőtáborba

– jegyezte meg a Németh Richárd vezette U15-ös csapat új tagja, Bodrogi Bence.

Jól ment a játék, de – hiszen beszélgettünk erről – ezt mind a négyünk nevében mondhatom

– nyilatkozta Kopácsi Áron, aki szintén ezen a nyáron került Szombathelyre.

Bolla Bálint a válogatottnál 6-os pozícióban, Bodrogi Bencét belső és jobb oldali védőként, Katona Istvánt centerként, míg Kopácsi Áron a 6-os és 8-as pozícióban foglalkoztatták a válogatottnál. Belvon Attila keretében 23 mezőnyjátékos és 4 kapus kapott szerepet.

A fiúk közül Bolla Bálint Kovács Lászlónál játszik az Illés Akadémia U16-os csapatában, míg a többiek az U15-ös vezetőedző, Németh Richárd tanítványai.

 

Fotó: Teodoru Bence/Magyar Labdarúgó-szövetség