Az előkelő hatodik helyen végzett U12-es csapatunk

Az előkelő hatodik helyen végzett U12-es csapatunk

Csoportjából a második helyen jutott tovább Tóth Zsolt együttese, így az „Aranyágon” játszhatott a XIII. Future Cup második napján. A mieink végül hatodikként zártak, ráadásul Lakatos Lénárd Krisztiánnak köszönhetően egy különdíjat is hazahoztak.

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Future Cup Budapest küzdelmeit. A hajdúszoboszlói nemzetközi ifjúsági tornán az U12-es együttesünk képviselte az Illés Akadémia színeit. Tóth Zsolt vezetőedző két kapust (Hajba Botond, Schepanski Noah), valamint 12 mezőnyjátékost (Dobovánszky Ábel, Győrvári Levente, Lakatos Lénárd Krisztián, Mihók Martin, Módly Samu, Molnár Barnabás, Németh Barnabás, Orbán Roland, Reiber Marcell, Szakács Benedek, Szalma Zétény, Székely Máté, Vincze Dániel) vitt magával az erőfelmérőre. A rendezők a 18 legénységet három csoportba sorsolták. A mieink a B-be kerültek a Mészöly Focisuli „A” gárdájával, valamint a Nyíregyháza, a Marosvásárhely és a Győri ETO csapataival. A Pozsonyligetfalu együttese ugyan nevezett a viadalra, ám végül nem érkezett meg, így minden ellenfele automatikusan megkapta a három pontot.

A szombati csoportmérkőzések során fiataljaink a Mészöly Focisulival kezdtek és 0–0-ra végződött az 1×18 percig tartó találkozó. Mindkét 7+1 főből álló gárda előtt voltak helyzetek, de azok ki is maradtak, így igazságosnak mondható eredmény született.

A második derbin a Nyíregyháza volt az ellenfél. A mieink ugyan komoly mezőnyfölényben játszottak, de a nyírségiek két védekezési hibát is kihasználtak, ezzel pedig 2–1-re nyertek. A mi gólunkat Molnár Barnabás szerezte.

A harmadik körben Tóth Zsolt tanítványai nagyon jól, kreatívan játszottak és 3–0-ra legyőzték Szalma Zétény, Mihók Martin és Szakács Benedek találataival a Marosvásárhely csapatát.

A negyedik meccsen a Győri ETO ellen sikerült nyernünk, annak ellenére is, hogy az összecsapás első két ziccere a Rába-partiak előtt adódott. Ők ezeket kihagyták, mi viszont két gólt is szereztünk. Az egyiket Lakatos Lénárd Krisztián jegyzete, míg a másik egy öngól volt. A vége 2–0 lett ide.

Az Illés Akadémia U12-es legénysége a B-csoport küzdelmeit 10 ponttal a második helyen zárta és így az „Aranyágon” folytathatta a küzdelmeket vasárnap, vagyis bejutott a legjobb hat közé.

Itt először ismét a Mészöly Focisuli „A” következett és újfent 0–0-val zárult a meccs.

A második mérkőzés viszont 1–0-ás vereséget hozott. Sajnos az UTE ennyivel jobb is volt.

A harmadik találkozón Diósgyőrtől kaptunk ki 3–0-ra. Talán ezen a derbin nyújtották a leggyengébb játékukat a mieink.

A negyedik körben a Kolozsvár ellen már jobban ment a játék. Ugyan az erdélyiek elhúztak 2–0-ra, de Lakatos Lénárd Krisztián és Németh Barnabás találataival sikerült egyenlítenünk. Az utolsó szó viszont a CFR-é lett, így ők nyertek 3–2-re.

A csapatunk zárómeccse a Gloriettel szemben 1–1-es döntetlenre végződött. A gólunkat Szakács Benedek szerezte.

A XIII. Future Cup küzdelmeit végül az UTE nyerte, megelőzve a Diósgyőr és a Kolozsvár gárdáját. Tóth Zsolt együttese hatodikként zárt. Külön öröm, hogy a torna felfedezettjének Lakatos Lénárd Krisztiánt választották a jelenlévő szakemberek.

Nehéz a teljesítményünket értékelni, mert a szabályok és a pálya mérete is teljesen új volt a számunkra, nem az általunk megszokott. Szinte minden a fizikálisan erősebb, a párharcokat erőltető csapatoknak kedvezett, akik kivétel nélkül éltek azzal a lehetőséggel, hogy egy idősebb játékost is szerepeltethettek. Ez alól a kivételt egyedül mi jelentettük. A legfontosabb célkitűzésünk a továbbjutás volt a csoportból, amit teljesítettünk is. Szerintem a 6. hely nem rossz. A torna egyébként jól szolgálta a felkészülésünket a hamarosan kezdődő bajnokságra. Gratulálok a srácoknak, mert jól helytálltak életük első komolyabb, többnapos túráján. Lakatos Lénárd Krisztiánra pedig büszkék vagyunk a különdíja apropóján

– értékelte tanítványai teljesítményét Tóth Zsolt vezetőedző.