Az egykori bajnok Illés Akadémia-játékos visszatért a Haliba

Az egykori bajnok Illés Akadémia-játékos visszatért a Haliba

Rácz Barnabás írt alá szerződést a zöld-fehérekkel.

A felkészülés első napján nyolc új érkezőt mutatott be a Szombathelyi Haladás: közülük hárman – Mursits Roland, Nyíri Vince és Bolla Gergő – korábban az Illés Akadémián nevelkedtek. A vasiak harmadik edzőmérkőzése előtt pedig kiderült: újabb egykori Illés-játékos ölt ismét Haladás-mezt magára. Az 1996-os korosztályunkkal U16-os bajnokságot nyerő Rácz Barnabás írt alá szerződést!

Barni a Lurkóban nevelkedett, majd játszott a Haladás VSE-ben és 13 évesen került az Illés Akadémiára. 16 évesen már tétmérkőzésen mutatkozott be a Haladásban, aztán 2015. február 28-án az NB I-ben is debütálhatott. Az Illés Akadémián 160 mérkőzésen 83 gólt ért el: egyetlen éve sem volt, amikor 10 gól alatt szerzett volna a támadó középpályás!

Bajnokcsapat tagja volt az U15-ösöknél és az U16-osoknál, szerzett ezüstérmet az U15-tel, az U17-tel és az U21-gyel, bronzérmes volt az U18-asokkal. A Haladásban 2014-től 2018-ig szerepelt, innen az útja Újpestre vezetett, majd a holland II. osztályú FC Eindhovenben játszott, ahol 33 mérkőzésen 2 gólt szerzett és 8 gólpasszt osztott ki.